Hirdetés
Kezdőlap Hírek Hatmilliárdos adócsalás - száztízen a vádlottak padján
No menu items!

Hatmilliárdos adócsalás – száztízen a vádlottak padján

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat száztíz ember ellen, akik több mint hatmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. Az érintettek a kárt megtérítették – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Az ügy “központi része” egy dél-alföldi húsipari cég felhasználásával elkövetett adócsalás. A társaság irányítói egyúttal több külföldi cégnek is tulajdonosai, ezért a NAV és a főügyészség nemzetközi szervezetek – így az Europol és az Eurojust – bevonásával, külföldi hatóságokkal együttműködve göngyölítette fel az ügyet.

A Bács-Kiskun megyében vágóhidat működtető cég kisebb mértékben saját munkaerőt, nagyrészt pedig alvállalkozókat vett igénybe. Utóbbiak a szolgáltatásaikat áfával növelten számlázták ki. Ténylegesen azonban munkaerő-kölcsönzésről volt szó, vagyis az alvállalkozói szerződés valótlan tartalmú volt.

Ennek az volt a célja, hogy a foglalkoztatottak után az adó és a járulék megfizetését elkerüljék, valamint a húsipari cégnek áfás költségszámlákat “produkáljanak”.

A színlelt ügyletek és az adóelkerülés haszonhúzója a húsipari cég volt, a munkaerőt biztosító társaságok ehhez nyújtottak segítséget – írták.

A húsipari cég irányítói olyan vállalkozókat vettek igénybe, akik fiktív számlákkal kerülték meg az adófizetést, a munkavállalókat pedig a tényleges fizetésüknél kisebb összegre jelentették be, így csökkentve járulékköltségeiket.

Az alkalmazottak fizetésének egy részét ráadásul “adómentes” utalványban adták, amit szinte azonnal vissza is váltottak készpénzre, további adóforintokat csalva el a költségvetésből – fogalmaztak.

A NAV nyomozói 2018 áprilisától tizenegy akcióban 217 helyszínen tartottak házkutatásokat.

A húsipari cég irányítói nyolc év alatt 6,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A cég tulajdonosai és az ügyvezető ezt az összeget a vádemelés előtt önként visszafizették a NAV-nak, vagyis a teljes kár megtérítették.

A húsipari cég tulajdonosa és ügyvezetője bűnügyi felügyelet alatt áll, a tulajdonos szintén vádlott fia pedig letartóztatásban várja a tárgyalást.

Negyvenhét – köztük egy külföldi – vállalkozással szemben rendeltek el büntetőjogi intézkedést: pénzbírságot, illetve cégmegszüntetést.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Győztünk: újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése,.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.