Kezdőlap Mozaik Eddig hétezernél többen kérték az önfoglalkoztatók támogatását
No menu items!

Eddig hétezernél többen kérték az önfoglalkoztatók támogatását

Kimagasló az érdeklődés a 219 ezer forintos egyszeri támogatás iránt, a meghirdetés óta eltelt egy hétben már több mint másfélmilliárd forint értékben érkeztek kérelmek. Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette: az újraindulást megkönnyítő lehetőséggel azok a vállalkozók élhetnek, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak a bértámogatásokra.

A koronavírus miatt, az emberi élet és egészség védelme érdekében szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. A vállalkozások nagyobbik hányadának talpon maradását, a munkahelyek megőrzését érdemben segítette az ágazati bértámogatás. Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak bértámogatásra pályázni.

Bodó Sándor

A garantált bérminimummal megegyező összeget, azaz 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók. A kormány az egyszeri támogatással mintegy 100-120 ezer érintettnek, mások mellett például fodrászoknak, kozmetikusoknak, idegenvezetőknek, előadóművészeknek és autósiskolai oktatóknak biztosít segítséget az újrainduláshoz.

A szabályozás jelenleg szüneteltetett vállalkozás után is lehetővé teszi a támogatás igénylését. Az egyszeri hozzájárulás nemcsak főállásban folytatott tevékenység után kérhető, így az például a másodállásban vagy nyugdíjasként működtetett vállalkozásoknak is járhat – ismertette az ITM.

Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. A program létjogosultságát igazolja, hogy utóbbi portál elérése a bejelentés óta a tízszeresére ugrott. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.

A kormány elsősorban a május végén lezárult bértámogatási programokkal védte meg a hazai munkahelyeket. Az ebből a lehetőségből kimaradók vehetik igénybe az egyszeri támogatást, amelyet egy hét alatt már közel hét és félezren kértek. “Június elejétől szélesebb kör számára érhető el a Vállalkozások munkaerő támogatása, amelyben egy álláskereső foglalkoztatását fél éven át összesen akár 600 ezer forinttal ösztönözzük” – idézte a közlemény Bodó Sándort.

A sikeres kormányzati intézkedéseknek is köszönhető, hogy a foglalkoztatás negyedéves bővülésében Magyarország a negatívba forduló uniós átlagot jelentősen felülmúlva Európa legjobbja lett 2021 elejére” – fogalmazott az államtitkár.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...