Kezdőlap Építőipar Hiába felezték az önerőt a lakáshitelekhez, nem kapkodnak érte a fiatalok 
No menu items!

Hiába felezték az önerőt a lakáshitelekhez, nem kapkodnak érte a fiatalok 

Illusztráció: Bigstock

Januártól már létezik lakáshitel 10 százalékos önerővel is fiatalok számára. Egyelőre azonban kevesen használják ki a lehetőséget, amit nem is kínál minden bank teljeskörűen. Eddig a 40 év alattiak nagyjából ötöde vett fel minimális vagy közel minimális önerővel lakáshitelt, amihez más esetben legalább dupla annyi saját forrást kell felmutatni – derül ki a Bank360.hu összeállításából. 

2024-től egyre több banknál már extra alacsony önerő mellett is felvehető a lakáshitel. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyanis bizonyos esetekben engedélyezte a pénzintézeteknek, hogy akár 10 százalékos önerő mellett is rábólintsanak a lakáskölcsön-kérelmekre a minden más esetben elvárt legalább 20 százalékkal szemben.

A jegybank már nagyjából egy évvel ezelőtt pedzegette, hogy az első lakáshoz jutást önerőkedvezménnyel kellene segíteni, a lakóingatlanok ára ugyanis Európában Magyarországon emelkedett a leggyorsabban 2015 után. Ennek az lett az eredménye, hogy egy átlagos 35 év alatti fiatalnak tíz évig kell takarékoskodnia csak az önerőre, amely a lakás árának nagyjából 25 százaléka. Ebből 20 százalék az, amit a bankok elvárnak a hitelfelvételhez, a maradék az egyéb költségekre, közjegyzőre, ügyvédi díjakra, illetékre kell.

Eddig hat nagybank lépett

Az idén januártól bevezetett könnyítéssel több évvel lerövidülhet a lakáshoz szükséges önerő összegyűjtése a fiatalok számára. A jegybank rendelete szerint a bankok akár 10 százalékos önerővel is adhatnak lakáshitelt azoknak a 41. életévüket be nem töltött ügyfeleknek, akiknek eddig nem volt legalább 50 százalékot elérő lakástulajdona. A fiatalok akkor is élhetnek a kedvezménnyel, ha olyan ingatlanban van már tulajdonuk, amely haszonélvezeti joggal terhelt (például öröklés által; ha elhunyt szülőjük után örökölnek ingatlant, amelyre az elhunyt özvegyének haszonélvezeti joga van). Az életkorra és a tulajdonjogra vonatkozó feltételeknek az adósnak és az adóstársának is meg kell felelnie.

Ez azonban csak egy lehetőség a bankok számára, nem kötelesek sem általában, sem a konkrét igénylőnél 90 százalékos értékig hitelezni, ahogyan a 20 százalékos határ is csak azt jelenti, hogy az ingatlan hitelbírálatkor megállapított forgalmi értékének a 80 százalékánál nem lehet nagyobb a kölcsön aránya. Azt a bank maga dönti el, hogy az igénylő jövedelmi viszonyai és az ingatlan értéke, eladhatósága alapján hajlandó-e hitelezni a 80 vagy 90 százalékos adósságfékhatárig – hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője.

Az új önerőkedvezményt eddig hat nagybank vezette be, nem egyszerre. Az MBH Bank például csak májustól engedélyezi az ilyen hiteleket, az UniCredit pedig áprilisban vezette be a lehetőséget. A CIB Bank korlátozottan, a CSOK Plusz hiteleknél engedélyezi a 10 százalékos önerőt, ezen kívül az Ersténél, az OTP-nél és a K&H-nál juthatnak hozzá a fiatal lakásvásárlók alacsonyabb önerővel lakáshitelhez.

Nem tolonganak a lehetőségért

Azok a bankok, amelyeknél egy ideje már elérhető a 10 százalékos önerős lakáshitel, egyöntetűen arról számoltak be, hogy eddig kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. A K&H-nál vannak ilyen hiteligénylők, de az arányuk 10 százalék alatti. Az átlagosan igényelt kölcsön összege és futamideje pedig magasabb és hosszabb, mint a normál, 20 százalék fölötti önerővel igényelt lakáshiteleknél.

A CIB Banknál, ahol kizárólag CSOK Plusz mellé vehető fel ilyen alacsony önerővel a lakáshitel, azt tapasztalják, hogy a legtöbben a fővárosban vagy a budapesti agglomerációban használják ki ezt a lehetőséget, vagyis ott, ahol a legmagasabbak az ingatlanárak. A K&H-nál viszont hasonló arányban vesznek fel hitelt kisebb önerővel a vidéki és a fővárosi igénylők. Az OTP Banknál az első időszak tapasztalatai szerint az igénylők 70 százaléka CSOK Pluszhoz veszi fel extra alacsony önerő mellett a lakáshitelt, 30 százalékuk pedig piaci kamatozású hitelhez, és elsősorban vidéken élnek ezzel a lehetőséggel.

Az igénylők és a bankok óvatossága nem meglepő, hiszen a kisebb önerő egyben azt is jelenti, hogy 10 százalékkal nagyobb hitelt kell felvenni az ingatlanszerzéshez, ami vagy a törlesztőrészletet emeli meg vagy a futamidőt tolja ki, azaz nagyobb vagy hosszabb idejű eladósodást okoz.

A Bank360.hu lakáshitel kalkulátora szerint 30 milliós ingatlan 20 százalékos önrésszel történő megvásárlásánál a 24 millió forint összegű, 500 ezer forint nettó családi jövedelemmel 20 évre felvett kölcsön havi törlesztőrészlete legjobb esetben jelenleg 176 ezer forint. 10 százalékos önrésszel és 27 milliós hitellel ez már 198 ezer forint, a futamidő alatt visszafizetendő összeg pedig 47,4 millió forint, szemben a kisebb hitel 42,2 millió forintjával.

A fiataloknak kevesebb az önerejük a lakáshoz

A jegybank adatai szerint valóban kevesebb önerővel rendelkeznek a fiatalabb lakáshitel-felvevők, mint az idősebbek. A 18-30 év közötti korosztály több mint 22 százaléka vesz fel úgy lakáshitelt, hogy kevesebb mint 30 százalék önereje van hozzá. A 31-40 év közöttieknél is csaknem 20 százalék az országos arány. Ahogy nő az életkor, úgy csökken azok száma, akik kimaxolják az adósságfék szabályokat, 61-70 év között már csak 11,21 százalék adósodik el 30 százalékosnál kisebb önerővel.

Az alacsony önerő egyébként nem a budapesti és Pest vármegyei lakásvásárlókra jellemző a leginkább. Békés vármegyében például a 30 év alattiak több mint 30 százaléka, és a 40 év alattiak csaknem negyede vett fel lakáshitelt a minimálishoz közeli önerővel. Komárom-Esztergom vármegyében még ennél is nagyobb arányban veszik fel minimális önerővel a lakáshitelt, ott minden harmadik 30 év alatti adós és a 30-40 év közöttiek 31 százaléka is kevesebb mint 30 százalékos önerőt mutatott fel.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.