Hirdetés
Kezdőlap Hírek Indonézia. Túlnépesedett Jakarta, áthelyezik a fővárost

Indonézia. Túlnépesedett Jakarta, áthelyezik a fővárost

Az indonéz államfő úgy döntött, hogy áthelyezik az ország fővárosát a rendkívül sűrűn lakott Jáva szigetéről, de azt még nem tudni, hogy pontosan melyik város veszi át Jakarta szerepét – jelentette be az indonéz nemzeti fejlesztési miniszter.

Joko Widodo

Bambang Brodjonegoro egy kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta: Joko Widodo államfő fontos döntést hozott a főváros áthelyezéséről. Az új helyszínről még nem határoztak, de a szigetcsoport keleti része jöhet leginkább számításba.

A jelenlegi főváros, Jakarta népessége meghaladja a 10 milliót, és nagyjából még további 3 millió ember él a környező városokban, ami tovább fokozza a nagyváros zsúfoltságát. A fejlesztési miniszter szerint mintegy 7 milliárd dollárra tehető évente annak a gazdasági veszteségnek a mértéke, amelyet a közlekedési dugók okoznak.

A főváros áthelyezése mellett szóló további érv, hogy Jakarta alacsonyan fekvő területen – a város 40 százaléka tengerszint alatt – helyezkedik el, emiatt gyakran fenyegeti árvíz, és a város süllyed a talajvíz túlzott mértékű kinyerése miatt.

Döntése meghozatalában Widodo elnök azt is számításba vette, hogy Indonézia 260 milliós lakosságának csaknem 60 százaléka Jáva szigetén él, és az ország gazdasága erőteljesen erre a területre összpontosul – tette hozzá a fejlesztési miniszter.

Indonéziában április közepén tartottak választásokat. A szavazatok gyorsszámlálása alapján a hivatalban levő Widodo a voksolás győztesének hirdette ki magát, de győzelmét deklarálta ellenfele is. Hivatalos eredmény május végére várható.

Jakartában és környékén jelenleg mintegy 13 millióan élnek

Widodo a választási kampányában azt ígérte, hogy a Jáván kívüli területekre is kiterjeszti majd a világ negyedik legnépesebb országának gazdasági fejlődését.

A főváros áthelyezésének költségeit most kezdik el vizsgálni. Brazília és Kazahsztán példája alapján úgy számolnak, hogy a folyamat várhatóan akár tíz évig is eltarthat.

Az Antara állami hírügynökség nemrég arról adott hírt, hogy az egyik lehetséges pályázó az új főváros címére Palangkaraya lehet a borneói Középső-Kalimantán tartományban. Az ottani hatóságok már 300 ezer hektárnyi területet elő is készítettek az új főváros helyszíneként arra az esetre, ha rájuk esne a választás – értesült az MTI.

Friss

Új MNB-stratégia – fókuszban a fogyasztóvédelem

A Magyar Nemzeti Bank új, hat évre szóló felügyeleti stratégiát tett közzé. A programban kiemelt figyelmet kap a fogyasztók védelme, a fenntarthatóság és a digitalizáció.

Vörösiszapper ítélet. Négy év börtön a vezérigazgatónak

Súlyosította a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla az első fokon eljáró Győri Törvényszék bűnösséget megállapító ítéletét a vörösiszap-perben. Az egykori vezérigazgató négy év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Új cég, a DM-KER Zrt. lép a BÉT Xtend piacára

Új cég lép a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára, a tőzsde december 16-tól felveszi az értékpapírlistára a DM-KER Zrt. 1 millió darab, egyenként 500 forint névértékű - 500 millió forint össznévértékű - törzsrészvényét.

A magyar űrhajósról tárgyalt Szijjártó Péter Moszkvában

A Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről, valamint magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.

Hírek

Vörösiszapper ítélet. Négy év börtön a vezérigazgatónak

Súlyosította a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla az első fokon eljáró Győri Törvényszék bűnösséget megállapító ítéletét a vörösiszap-perben. Az egykori vezérigazgató négy év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Róma. Ítéletidő miatt riasztották az örök várost

A rendkívüli erejű viharok miatt időjárási készültséget rendelt el Rómában a polgári védelem. Az oktatási intézményeket, a parkokat és a temetőket is zárva tartják pénteken. 

ATM-robbantókat fogtak el a rendőrök

Pénzautomatákat robbantott fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt. Az ATM-fosztogatókat magyar és német rendőrök fogták el. Lőszerek és lőfegyverek is előkerültek a házkutatásokon.

White-sziget. A vulkánkitörés újabb halottai

A halottak száma tovább emelkedett. A vulkánkitörés égési sérültjeinek kezelésére, a transzplantációhoz 1,2 millió négyzetcentiméter bőr szükséges.A halottak száma tovább emelkedett. A vulkánkitörés égési sérültjeinek kezelésére, a transzplantációhoz 1,2 millió négyzetcentiméter bőr szükséges.

A dinoszauruszok is szenvedtek a tetvektől

Már százmillió éve a dinoszauruszok is szenvedtek tetvekhez hasonló élősködőktől; paleontológusok fedezték fel az őshüllők tollaiban megtapadt, fosszilizálódott parazitákat.

Felszámolták a Tiszán úszó szeméttorlaszt

Mintegy tízezer tonna hulladékot és uszadékfát állítottak meg, termeltek ki és dolgoztak fel a kiskörei vízlépcsőnél egy háromoldalú együttműködés eredményeként.

Az adathalászok karácsonykor is a pénzünkre utaznak

Az internetes csalók az ünnepi időszakot is arra próbálják kihasználni, hogy megszerezzék az óvatlan emberek pénzügyi adatait, majd a pénzüket. Az adathalász támadások száma a korábbihoz képest ötven százalékkal emelkedett.

Semmelweis Egyetem. Mesterséges intelligencia segítheti a diagnosztikát

A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet az egészségügyi diagnosztikában, különösen a mammográfiában és a vastagbélrák-szűrésben. A Semmelweis Egyetem több mint 1,7 milliárd forint támogatást nyert el, amely révén tizenegy projektben használják a mesterséges intelligencia módszereit.

Másfél évig élt halott anyja nyugdíjából

Majdnem másfél évig vette fel egy nő az elhunyt édesanyja után járó ellátásokat, miután az asszonyt maga temette el a kertjükben - közölte a Somogy Megyei Főügyészég.

Kórházi raktárban aludt téli álmot három medve

Valószínűleg téli álmot aludt három medve, egy nőstény és két bocsa a japán Niigata prefektúra egy kórházának raktárépületében.

Fogamzásgátlás. A tabletták átstrukturálják az agyat

Agykutatással foglalkozó tudósok megállapították, hogy a fogamzásgátló tabletta hatására jelentősen csökken a hipotalamusz mérete az agyban. Az új kutatást az Észak-amerikai Radiológiai Társaság éves konferenciáján mutatták be. (Videó)

Eperjes – hét halott. Földmunkák okozhatták a robbanást

Hat embert vettek őrizetbe Szlovákiában a hét emberéletet követelő tragikus eperjesi (Presov) gázrobbanással kapcsolatban - közölte a szlovák rendőrség.

Gazdaság

Új MNB-stratégia – fókuszban a fogyasztóvédelem

A Magyar Nemzeti Bank új, hat évre szóló felügyeleti stratégiát tett közzé. A programban kiemelt figyelmet kap a fogyasztók védelme, a fenntarthatóság és a digitalizáció.

Varga: kelendő a MÁP Plusz, jövőre jön a nyugdíjkötvény

Az államadósság GDP-hez mért arányát 2022 végére 60 százalék alá akarja mérsékelni a kormány - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Szavai szerint egyre népszerűbbek a lakossági állampapírok, jövőre pedig bevezetik a nyugdíjkötvényt is.

Megújult a forint. Applikáció segít felismerni a hamis pénzt

Végéhez ért a forintbankjegyek megújítási programja, a többletkibocsátás költsége 4-5 milliárd forint volt. Az új papírpénzek valódiságát immár a ForintApp nevű mobilalkalmazással is bárki megvizsgálhatja  - mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank készpénzlogisztikai igazgatóságának igazgatója.

Nem nyúlt az irányadó kamathoz az EKB

A piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa.

Tartotta az irányadó dollárkamatot a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon.

A Moody’s negatívra rontotta az európai bankrendszer kilátását

Negatívra változtatta az európai bankrendszer jelentős részének 2020-ra érvényes kilátását a Moody's Investors Service. Ugyanakkor a hitelminősítő szerint a közép- és kelet-európai bankrendszerek jövő évi kilátása továbbra is stabil.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom