Hirdetés
Kezdőlap Agrár Ismét bizakodóbbak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelők
No menu items!

Ismét bizakodóbbak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelők

Hosszú idő után összességében ismét bizakodóbbak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelők, a fogyasztói árak emelkedése is lassul – közölték az MBH Bank szakértői.

Héjja Csaba elemző a gazdasági környezet és a termeléshez szükséges feltételek javulásával magyarázta, hogy csaknem egy év után ismét javultak a kilátások, a mezőgazdasági ágazatok többsége bizakodóbb volt az elmúlt hónapokban, mint előtte. Az energia- és takarmányárak csökkenése elsősorban az állattartóknak kedvez, és bár nem tudni, meddig tart számukra a kedvező időszak, de értékesíteni is jó áron tudnak, főképp a baromfihús jövedelmező most – mondta.

Héjja Csaba

A szőlő- és bortermelők az élénkülő idegenforgalomban bízhatnak, a gyümölcstermelők pedig annak örülhetnek, hogy a fagykár nem volt jelentős. Jelenleg inkább az előállítási költségek előteremtése okoz gondot nekik, míg a zöldségtermesztőknek a magas árak miatt visszaesett kereslet a kihívás. A szántóföldi növénytermesztésnek az olcsóbb műtrágya kedvez, az alacsony felvásárlási ár viszont nem, és ezt csak jó terméssel ellensúlyozhatják. Számukra ezért most a kedvező időjárás a legfontosabb, hogy elérhessék a hektáronkénti 6-7 tonnás átlagot – hangsúlyozta az elemző.

Szerinte az Ukrajnából érkező gabona csak átmenetileg zavarta meg a belföldi piacot, de a behozatalra a magyar feldolgozóiparnak szüksége volt. A csaknem 1,8 millió tonnás ukrán gabonaimport a tavalyi aszály miatt amúgy is gyenge belföldi termésnek csak a 12 százaléka, más EU-tagállamokkal összevetve sem jelentős.

Héjja Csaba szerint az élelmiszerek drágulása az év elején fordulóponthoz ért, Magyarországon az áremelkedés európai viszonylatban ma már alacsonynak mondható. Bár az évekkel korábbi árszintek biztosan nem térnek már vissza, számos élelmiszer ára kisebb mértékben csökkenhet még – tette hozzá.

Az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója szintén úgy véli, hogy 2022 volt az élelmiszerár-robbanás éve, innentől kezdve kisebb lesz a változás, de hozzátette: még évekig tarthat, amíg a fizetések beérik a tavalyi nagy átárazást.

Hollósi Dávid szerint a magyar mezőgazdaság számára a hatékonyság mielőbbi javítása a legfontosabb feladat, a szántóföldi növénytermesztésben például a hektáronkénti hozamot 8-9 tonnára kell emelni. Egyes előrejelzések szerint 10 éven belül már nem is lesz életképes a korszerű technológia és öntözés nélküli termelés belföldön – jegyezte meg.

Hollósi Dávid

Véleménye szerint Magyarországnak nemcsak az lenne az érdeke, hogy minél kevésbé befolyásolja az időjárás a mezőgazdaság teljesítményét, hanem az is, hogy ne kerüljön külföldre nagy mennyiségben feldolgozatlan termék. A gazdálkodók jelentős részének, főképp a kisebbeknek a kevés tartalék okoz gondot, tőkéhez ők elsősorban hitelből juthatnak. Az agrárfinanszírozás aránya ugyanakkor még nem érte el az európai szintet, erre is szükség lenne a felzárkózáshoz a következő években – jelentette ki.

Tapasztalatai alapján a mezőgazdaság finanszírozása lényegesen eltér a hitelezés egyéb területeitől, mások az igények, napi szinten kell érteni az agrárvállalkozások működését. Az MBH Bank csaknem 30 ezer agrár- és élelmiszeripari ügyféllel rendelkezik, rajtuk keresztül a tevékenysége a 4,5 millió hektár magyarországi termőföldből 2,5 millió hektárt érint, a hitelállomány eléri az 560 milliárd forintot – tájékoztatott Hollósi Dávid.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.