Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Itália turistákra vár: „2021-ben csak jobb lehet”
No menu items!

Itália turistákra vár: „2021-ben csak jobb lehet”

Milánó is parkolópályára került

Június elején újraindította Olaszrszág az idegenforgalmat. Külföldiekből azonban továbbra is kevés van. 2020-ben 55 százalékkal eshet vissza a számuk. A bevételkiesés 23 milliárd euró lehet.

Vendégre váró gondolások Velencében

Hogy megy az üzlet?” – kérdezi a Repubblica újságírója a velencei gondolást, Giovanni Giudicét. „Dél van és még egyetlen kuncsaftom sem volt.” Pedig közvetlenül a ’Sóhajok hídja’ mellett vár rájuk. Ez számít a legjobb stégnek a városban.

A Ponte di Rialtónál most nem érik egymást a gondolák  Fotó/Forrás: az olasz lap illusztrációja

Alig vannak külföldiek.” Az Olasz Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal (Enit) becslése szerint idén 55 százalékkal kevesebben lesznek, mint 2019-ben. Velencében ők teszik ki a látogatók 88 százalékát. A lagúnák városa tehát különösen szenved a COVID idegenforgalmi hatásaitól. „Tavaly júniusban 25-en dolgoztunk itt, mégis mindenkinek jutott napi 6-7 fuvar. Mostanában 6 vagyunk és jó, ha összesen van napi 3 utunk.

2019-ben 64 millióan külföldi nyaralt Itáliában. A beutazási tilalom június elejei feloldása óta ismét jönnek, de nincsenek sokan. Elsősorban németek és osztrákok. Többségük az Adria-parti üdülőhelyeken tölt el néhány napot.

Bernabò Bocca

A turistákat mágnesként vonzó városokat, mindenekelőtt Velencét, Firenzét és Rómát leginkább kínaiak és amerikaiak látogatták. Ők számítanak a legtöbbet költő vendégeknek is. Most teljesen hiányoznak. Ezért a rájuk specializálódott luxusszállodás és éttermek közül sok ki se nyitott. „Nem éri meg” – mondja a Bernabò Bocca az Olasz Szállodaszövetség (Federalberghi) elnöke a napilap kérdésére.

A drámai helyzet leírására az Enittől idéz számokat: 91 százalékkal csökkent a légiutasok száma; a szállodai foglalások 81 százalékkal estek vissza.

Több a lemondás, mint a foglalás Firenzében

Cecilia Del Re

Firenzében, ahol nyaranta lépni sem lehet a turistáktól, 900 ezer foglalást mondtak le. „Amerikából az összeset. Pedig onnan szokott lenni a legtöbb vendég” – mondja Cecilia Del Re, a város idegenforgalmi referense. „Jelenleg olaszoktól és a németektől van a legtöbb foglalás” – folytatja.

Hasonló a helyzet Velencében, ahol tavaly még jogszabályokkal akarták megállítani, szabályozni a tömegturizmust. „A hotelek 70 százaléka nyitott ki. A kihasználtság 50 százalék körüli” – ismerteti a számokat az önkormányzat idegenforgalmi osztályát vezető Paola Mar.

Őszre több rendezvényt is szerveznek, hogy a városba csalják az utazókat. Bízik benne, hogy nem fog hatás nélkül maradni az amerikai konzul néhány nappal ezelőtti felhívása:

Honfitársaim, térjetek vissza Velencébe. A város tárt karokkal vár titeket!” Ha vannak is az utazáshoz kedvet érző amerikaiak, a rájuk váró 14 napos karantén eltántorítja őket.

Üres múzeumok Nápolyban, néptelen utcák Milánóban

Eliana Ciampi: késnek a turistákr

Pompei újra nyitva. Ennek ellenére továbbra sincs munkám. Ahogy a kollégáknak se. Február óta egyetlen csoportot sem vezettem” – panaszolja egy nápolyi idegenvezető, Eliana Ciampi.

Az évnek ebben az időszakában normál körülmények között minden nap reggeltől estig dolgozna. A legtöbb ügyfele amerikaiak és a tengerjárók utasai közül került ki. A COVID miatt mind eltűntek.

Pompei hiába nyitott ki

Milánó luxusbutikjairól ismert utcájában, a via Montenapoleonén normál körülmények között napi 20 ezer turista sétál. Fejenként átlagosan 1.800 eurót költenek! Többségük szintén az amerikaiak és a kínaiak közül kerül ki. Így hiába vannak ismét nyitva az üzletek, az utca szinte üres.

„Bíztató jelek már vannak”

A COVID idegenforgalmi hatásai az egész olasz gazdaságot érintik. A turizmus a GDP 13 százalékát adja. A március és április között érvényben volt szigorú karanténszabályok miatt 9,4 milliárd euró bevétel már kiesett. Az év végégig még egyszer ennyi kiesésével számol az Enit, az Olasz Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal.

Bíztató jelek már vannak” – mondja Giorgio Palmucci, a szervezet elnöke. Állítását a 200 ezer új foglalással és a 300 millió emberrel támasztja alá, akik ismét szívesen utaznának Olaszországba. Az utóbbi számra a netes keresők és a közösségi oldalak elemzésével jutott az Enit.

Giorgio Palmucci

Az idegenforgalom újbóli engedélyezése igazán csak a belföldi turizmus indította be. De bízunk benne, hogy hamarosan érezhető számban fognak érkezni németek, franciák és britek is” – mondja Palmucci.

Arra, hogy az idén nagyobb számú ázsiai és tengeren túli utazó keresné fel az olasz csizmát, minden optimizmusa ellenére maga sem számít. Nem titkolja a drámai következményeket: A legjobb esetben 50 százalékos lesz a hotelek bevételkiesése. Rosszabb forgatókönyv esetén nem tartja kizártnak a 75 százalék sem. „2021-ben csak jobb lehet” – zárja a Repubblicának adott helyzetértékelését.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.

A legjobb pálinkákat díjazták

Az Agrárminisztérium 2014-ben hirdette meg először a  Nemzeti Pálinkakiválóság Programot.

Jön a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program.

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.