Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Jön a kötelező regisztráció és a belépődíj Velencében
No menu items!

Jön a kötelező regisztráció és a belépődíj Velencében

A festői olasz városnak hosszú évek óta komoly gondot okoz a tömegturizmus. Fotó: Bigstock

Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési és belépődíjas rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova első ízben húsvétkor tértek vissza igazán tömegesen a látogatók.

Luigi Brugnaro polgármester a La Repubblica című lapban megjelent interjúban jelentette be, hogy júniustól életbe léptetik az évek óta tervezett előjegyzési és belépődíjas rendszert az egyre növekvő turistaáradat szabályozása érdekében. A polgármester szerint Velence a világon az első olyan város, ahol bevezetik ezt a “nehéz kísérletet“.

Az egy napra érkező, tehát Velencében szállást nem foglaló turistáktól beszedett belépődíj 3 és 10 euró között lesz majd, attól függően, hogy mekkora a lagúnák városának látogatottsága az egyes napokon. A díj összegét igyekeznek majd úgy megállapítani, hogy a turisták száma ne haladja meg a napi 40-50 ezret.

A pandémia előtt évente 30 millió ember kereste fel Velencét. A koronavírus-járvány csillapultával fokozatosan visszatértek a turisták, de

az első igazi áradatot húsvétkor észlelték: vasárnap 140 ezren, hétfőn közel 100 ezren érkeztek.

A polgármester üdvözölte a látogatók visszatérését, de közölte, hogy ellenőrzés alatt akarják tartani a turistaáradatot.

Az előzetes online regisztrációt kezdetben különféle kedvezményekkel, például olcsóbb múzeumi belépőjegyekkel ösztönzik. Elvárják az előjegyzést a Veneto tartományban élő olaszoktól is, akiknek azonban nem kell fizetniük, és indokolt esetben, például temetés vagy rokonlátogatás esetén, regisztrálniuk sem kell.

Elképzelhető, hogy idővel a város legfontosabb belépési pontjain kapukat állítanak fel a rendszer zavartalan működtetése céljából.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.