Kezdőlap Cégvilág Júliusban az ipar - álltak az autógyárak Magyarországon
No menu items!

Júliusban az ipar – álltak az autógyárak Magyarországon

Az ipari termelés júliusi növekedése alaposan elmaradt a várakozásoktól, a 8 százalékos piaci konszenzustól, amit az MTI-nek nyilatkozó elemzők alapvetően az autógyári karbantartásokkal és leállásokkal magyaráztak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadott első becslése szerint júliusban az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett. A számok azonban jócskán elmaradtak a piaci várakozásoktól.

 

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, az MTI-hez eljuttatott kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy az ipari termelés naptárhatástól megtisztított 3,5 százalékos éves összevetésű növekedése jócskán elmaradt a 8 százalékos piaci konszenzustól, így a kiskereskedelmi adat után újabb negatív meglepetés jött a harmadik negyedéves gazdasági teljesítményt illetően. A kiskereskedelem és az ipar teljesítménye között, a másik párhuzam, hogy mindkét területen három egymást követő hónapban is csökkent a 2015-ös fix bázisú index. Az ING vezető elemzője ebből arra következtet, hogy a magyar gazdaság vélhetően túl van a jelenlegi növekedési ciklusának csúcspontján.

Az ipar júliusi gyenge teljesítményéért egyértelműen az autógyártás a felelős, ahol csökkent a termelés feltehetően az új szabadságolási minta miatt. Míg korábban jellemzően csak augusztusban voltak a leállások, a tavalyi évtől kezdődően már elnyújtottabb, szakaszosabb a leállási periódus, így a gyenge júniust egy még gyengébb július követi, de az augusztusi teljesítményben korrekció következik.

Augusztusban, tekintettel a szezonalitásra és arra, hogy az Audi beindította az elektromos motorok gyártását, némi javulást vár az ING Bank elemző részlege, ugyanakkor nagy kérdés, hogy a VW-csoport hiányzó típusengedélyei miatt csökkentett termelési kapacitás ezt milyen mértékben ellensúlyozza majd. Az idei év egészében azonban továbbra is 4 százalékos éves átlagos növekedést várnak.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének szintén az tűnt föl, hogy a várakozásoknál lényegesen lassabban nőtt az ipari termelés júliusban az egy évvel ezelőttihez képest. A vártnál gyengébb teljesítményt feltehetően az egyik hazai autógyárnál tartott nyári leállások és karbantartások okozhatták.

Az ipar kilátásai azonban továbbra is kedvezőek, így a nyári leállásokat követően a következő hónapokban visszatérhet az erőteljesebb növekedés részben új autómodellek gyártása, új kapacitások üzembe helyezése miatt, részben pedig a tavalyi második félévi gyenge bázis hatására.

Németh Dávid

Idén összességében 4,8 százalékra lassulhat az ipari termelés naptárhatással kiigazított növekedése a tavalyi 5,3 százalékról, míg a nyers növekedés 4,4 százalékra lassulhat az előző évi 4,6 százalékról. Jövőre gyorsabb növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői az új modellek gyártásának fokozatos felfutása miatt. Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások – tette hozzá Suppan Gergely.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a júliusi  növekedésben szerepe volt annak, hogy tavaly júliusban alacsony volt a bázis. Hozzátette: többéves távlatban nézve az ipar bővül, de laposabb az ipari görbe. 2014-ben és 2015-ben még lendületben volt a szektor, 2016-ban kisebb visszaesés, majd 2017-ben némi javulás volt. Összességében az utóbbi két évben többletnövekedés nem igazán történt.

Németh Dávid ezt a véleményét azzal is alátámasztotta, hogy az idén a szezonálisan és munkanaphatással tisztított havi adatok alapján az előző hónaphoz mért teljesítmény egyszer sem volt kiemelkedő. Másrészt a legfrissebb GDP-adatokból az is kiderül, hogy az ipar a második negyedévben csak 0,8 százalékpontot tett hozzá a 4,8 százalékos bővüléshez, míg 3-4 évvel ezelőtt 1-2 százalékpontos hozzájárulásra is képes volt.

Újabb lendületet a folyamatban lévő gyárberuházások, kapacitásbővítések adhatnak majd az iparnak, várhatóan 2019-ben. Németh Dávid szerint az idei évben a mostani kilátások szerint 4 százalék körüli növekedésre lehet számítani a magyar ipartól.

Nyeste Orsolya

Nyeste Orsolyát, az Erste Bank Hungary Zrt. makrogazdasági elemzőjét negatív meglepetésként érte, hogy az ipar havi teljesítménye a júniusi 1,2 százalékos csökkenés után júliusban további 2 százalékos visszaesést mutatott.

A júniusi és a júliusi vártnál gyengébb ipari termelési statisztikák valamelyest növelték a bizonytalanságokat a szektor kilátásival kapcsolatban. Amennyiben csak a szokásos nyári gyárleállások okozták a vártnál rosszabb teljesítményt, ősztől ismét magasabb fokozatba kapcsolhat az ipari kibocsátás.

Összességben azonban az év eddig eltelt részében az ipar teljesítménye nem volt nagyon erős, ami azt sugallja, hogy a szektor GDP növekedéshez való hozzájárulása idén kisebb lehet a korábban gondoltnál. Mivel azonban a piaci szolgáltatások bővülése a vártnál erősebbnek tűnik, az Erste elemzője összességében továbbra is úgy látja, hogy az idén 4 százalékot meghaladó mértékben bővülhet a magyar gazdaság.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...