Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Juncker: most a legnagyobb a rendezetlen Brexit esélye
No menu items!

Juncker: most a legnagyobb a rendezetlen Brexit esélye

Sohasem volt ennyire valószínű a rendezetlen Brexit, a brit álláspont szerint ugyanis az Egyesült Királyság október végén mindenképpen kilép az Európai Unióból – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban.

Jean-Claude Juncker

Juncker, az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi vitáján elmondott beszédében hangsúlyozta, az Európai Unió sosem fogja a megállapodás nélküli brit kilépés lehetőségét választani, ugyanis annak elkerülése nemcsak kívánatos, de lehetséges is a brit uniós tagság jelenleg érvényes október 31-i határnapjáig.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az unió és minden érintett számára az egyik legfontosabb kérdés az Írországgal összefüggő, még mindig nyitott kérdések megnyugtató lezárása.

Az uniós bizottság továbbra is készen áll arra, hogy minden kérdést illetően pozitív politikai és technikai megoldást találjon – mondta. Nem szabad azonban minden energiát a már két éve folyó Brexit-tárgyalásokra fordítani. Dolgozni kell azon is, hogy az unióban maradó 27 tagország egysége és növekedése megmaradjon – tette hozzá Juncker.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ausztrál kutatók – Ilyen a gyerekek ideális napirendje

A gyerekeknek 11 óra alvás, 8 óra ülés és különböző intenzitású, több órás mozgás lenne az ideális napi időbeosztásuk. Máskülönben rossz lesz a csonttömegük felnőtt korukra, vélekednek egy ausztrál tanulmány szerzői. Részletek.

Koronavírus – Már forog az EU-s SURE kötvény, nagy a túljegyzés

Az Európai Bizottság közel 17 milliárd euró (mintegy 6200...

Emlékérmék az Állami Számvevőszék kettős jubileumára

Két emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank az Állami Számvevőszék megalakulásának 150. és a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30. évfordulója alkalmából.

Tőzsde – Vegyes indítás New Yorkban

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon. A kőolaj ára csökkent.

Hírek

Ausztrál kutatók – Ilyen a gyerekek ideális napirendje

A gyerekeknek 11 óra alvás, 8 óra ülés és különböző intenzitású, több órás mozgás lenne az ideális napi időbeosztásuk. Máskülönben rossz lesz a csonttömegük felnőtt korukra, vélekednek egy ausztrál tanulmány szerzői. Részletek.

Emlékérmék az Állami Számvevőszék kettős jubileumára

Két emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank az Állami Számvevőszék megalakulásának 150. és a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30. évfordulója alkalmából.

Túlszámlázás – vádemelés OLAF-ajánlásra

Vádat emeltek két férfi ellen, akik 272 millió forintos kárt okoztak öntvénygyártáshoz és öntvények megmunkáláshoz szükséges szerszámgépek beszerzését szolgáló uniós támogatások felhasználásánál - közölte a fővárosi főügyész.

Covid-vakcina – az oroszokat hamarosan beoltják

November végén tömegesen alkalmazhatják a Covid-19 elleni vakcinát Oroszországban - jelentette be Vaszilij Ignatyjev, a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinát gyártó R-Pharm gyógyszergyár vezérigazgatója

Kamatdöntés – erősödött a forint

Erősödött a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd délután, miután kihirdették a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntését.

Wifi a Holdon. A Nokia 4G hálózatot telepít

Negyedik generációs mobilhálózatot épít ki a Hold felszínén a Nokia az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megbízásából - jelentette be a finn telekommunikációs vállalat.

Harmincéves az Alkotmánybíróság – az MNB emlékérmével tiszteleg

Az Alkotmánybíróság megalakulásának 30. évfordulója tiszteletére tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.

Miskolc. Újra látták a városban kóborló medvét

A vasárnap hajnali észlelés után hétfőn, a kora reggeli órákban is látták a Miskolcra bekóborló medvét a lyukóvölgyi térségben - közölte az önkormányzat sajtóosztálya.

Szerdától olcsóbb lesz a benzin, a gázolaj viszont drágul

Szerdától a benzin ára bruttó 2 forinttal csökken, a gázolajé viszont bruttó 2 forinttal emelkedik a hazai töltőállomásokon.

Előrejelzés. A hét közepére melegebb idő várható és a nap is kisüt

A hét elején néhol még mínuszok is várhatók hajnalban, a hét közepén viszont melegszik a levegő és pár napra ismét visszatérnek a 20 Celsius-fok körüli maximumok. Sok lesz a napsütés, de szombaton többfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Koronavírus – Szlovéniában minden ötödik vírusteszt pozitív lett

Szlovéniában minden ötödik koronavírus-teszt pozitív eredményt hozott szombaton, eddig a legmagasabb a regisztrált fertőzöttek aránya a tesztekhez képest - derült ki a válságkabinet jelentéséből.

Megfékezték az erdőtüzet a Kilimandzsárón

A tanzániai hatóságok szerint  sikerült megfékezni az Afrika legmagasabb hegyén, a Kilimandzsárón tomboló erdőtüzet, amely a hegyet is magába foglaló nemzeti park területének öt százalékát perzselte fel.

Gazdaság

Koronavírus – Már forog az EU-s SURE kötvény, nagy a túljegyzés

Az Európai Bizottság közel 17 milliárd euró (mintegy 6200 milliárd forint) értékben kibocsátotta a koronavírus-járványból adódó munkanélküliség kockázatait mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó szociális kötvények...

Bankszövetség – Moratórium és/vagy adósságrendező program

A törlesztési moratórium meghosszabbítása jó megoldás a védelemre szoruló ügyfelek fizetőképességének fenntartására. Aki pedig egyik kedvezményezetti kategóriába sem fér bele, és nem tud fizetni, részt vehet bankja adósságrendező programjában - mondta Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke.

Marad az alapkamat 0,60 százalék

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott.

Törlesztési moratórium: megszavazták a hosszabbítást

Az Országgyűlés 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.

Újabb amerikai bank ment csődbe

Háromra nőtt az idén csődbe jutott amerikai bankok száma. Tavaly négy bank húzta le a rolót, tavalyelőtt egy sem.

Nőtt a befektetési alapok vagyona

Szeptemberben a tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként 1,7 százalékkal, 109 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom