Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Kamerák Velencében - számolnak és védenek
No menu items!

Kamerák Velencében – számolnak és védenek

Bevezették Velencében a látogatók számlálását, terelését és azonosítását szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.

Vasárnap majdnem százezren érkeztek Velencébe a Szent Márk téri harangtorony tetejéről leereszkedő angyal, vagyis a város legszebb lányának repülésére.

A térre azonban egyszerre csak 25 ezren léphettek be – a 2015-ös párizsi terrortámadások után bevezetett biztonsági intézkedések értelmében. Több száz rendőr és civilben is szolgáló biztonsági őr ellenőrizte a tömeget a velencei karnevál központi eseményén, amely szokás szerint idén is a legtöbb látogatót vonzotta.

Reggel fél kilenctől eltérő útvonalakon terelték az érkezőket a Szent Márk tér felé és onnan el. A légi felvételekkel és kézi számolókkal végzett mérések mellett működésbe léptek a város 34 pontján felszerelt kamerák is, amelyek úgynevezett stressz-tesztjét, vagyis főpróbáját ezen a tömegeseményen tartották.

A karnevál idején a rendőri jelenlét is fokozottabb Velence utcáin. Fotó: AP Photo/Luigi Costantini

A kamerarendszert Paola Mar önkormányzati turisztikai tanácsos mutatta be a nemzetközi sajtónak. Elmondta, hogy az évi több mint 20 millió olasz és külföldi látogatót fogadó városban mindig is mérték és terelték az érkezőket, ezt azonban eddig pusztán a tapasztalatra támaszkodva, “megérzés” alapján tették, vagyis ha látták, hogy túl sokan lepték el az utcákat, hidakat és telítődött az egyik útvonal, akkor a közlekedési rendőrök más irányba terelték a tömeget.

A városközpontba tartók mintegy fele a vasútállomásról indul, és majdnem kizárólag a Rialto-hídja és a Szent Márk térre megy, ugyanazt az egyetlen útvonalat követve” – hangoztatta Paola Mar. Hozzátette, az emberek több eltérő irány szerinti mozgatásával elkerülik, hogy a gyalogosközlekedésű Velence teljesen beduguljon. A terelést mostantól a térfigyelő eszközök segítségével végzik.

A jelentősebb kereszteződési pontokon felszerelt kamerák nem videófelvételeket készítenek, hanem az elhaladókról gyűjtenek “hitehetetlen mennyiségű” adatot: húsz századmásodpercenként továbbítják az alattuk elhaladók számát, sűrűségét, testmagasságát a felnőttek és gyerekek megkülönböztetésére, valamint a járókelők mobilkészülékeinek regisztrációs országát is érzékelik, vagyis azt is tudják, ki honnan érkezik és mennyi ideig tartózkodik a városban – részletezte Paolo Bettio, az adatkezelést végző Venis informatikai központ vezetője.

Hasonló rendszert a 22 milliós japán Kanszai városában használnak. Tömegszámolási módszerként eddig Olaszországban csak a repülőtereken és vasútállomásokon alkalmazták. Velence kísérleti helyszínnek számít, de a látogatók ilyen számolását és ellenőrzését már Firenze is tervezi.

A velencei önkormányzat július elsejétől vezeti be a fizetős belépést a városba, ami fejenként napi 3 eurótól 10 euróig terjedhet az idegenforgalmi idénytől függően.

Korábbi bejelentések szerint nem kellt fizetniük az egy vagy több napos szállást foglaló turistáknak, a Velencébe dolgozni érkezőknek és a hat év alatti gyerekeknek sem. A részletek még nem ismertek, de a tervek szerint a díjat a  “reggel jövő, este menő” turistákra vetik ki, akik egyénileg, többnyire vonattal vagy saját autóval érkeznek. A díjat mobilalkalmazással lehet majd befizetni, és a látogatókat egyelőre a közlekedési rendőrök szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Aki nem fizeti be a “belépési díjat”, bírságra számíthat. Elképzelések szerint a jövőben a kamerás rendszer a belépési díj mobiltelefonos befizetését is ellenőrizheti.

Nem nyereségvágyból vezetjük be a fizetős belépést, nem is a a látogatók számának korlátozására. Ellenkezőleg azt szeretnénk, ha minél többen érkeznének és minél tovább maradnának“- jelentette ki Luigi Brugnoli polgármester. Hangsúlyozta, hogy a cél a tudatos turizmus szorgalmazása, mivel Velence városa megérdemli, hogy a látogatók ne csak “kihasználják” Velencét, hanem hozzájáruljanak a város örökségének fennmaradásához.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Outplacement, avagy kegyes válás – II. rész

A pandémia miatt sorra jutnak csődbe kis- és középvállalatok, de a járvány még a stabil, nagy cégeket is megtépázza. Az elbocsátások, a tömeges létszámleépítések üteme felgyorsult, s ezzel párhuzamosan növekednek az érintettek mentális gondjai is. Ezért is kap napjainkban kiemelt szerepet a gondoskodó elbocsátás (outplacement). Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Elemzők: jól kezdte a kiskereskedelem a negyedik negyedévet

A kiskereskedelmi forgalom várakozásokat meghaladó októberi növekedése biztató kezdetet jelez a negyedik negyedévi GDP-növekedés szempontjából, a szolgáltatószektor mellett továbbra is ez az egyedüli terület, amely érdemi pozitív növekedési hozzájárulást hozhat - kommentálták elemzők a friss kiskereskedelmi adatokat.

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

Hírek

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Kormányinfó: a kisvállalkozókra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

480 forint alá csökkenthet az üzemanyagok ára a benzinkutakon

Péntektől a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 11 forinttal csökken - közölte a holtankoljak.hu portál.

Nem működött az IKEA online céges felülete – az adatok a kibertámadás után is biztonságban vannak

Olvasóink tegnap jelezték, hogy még este sem működik az IKEA internetes felülete a céges vásárlóknak. Kérdésünkre a cég reagált.

Vezetőváltás a HungaroControlnál

Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.

Emelkedő gázárak. Két tényező áll a drágulás mögött

Októberben a kínálati hiány és a magas kereslet emelte a fölgáz árát - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Új elnök-vezérigazgató a Magyar Bankholding élén

Folytatódik a Magyar Bankholding csoport irányításának egységesítése: Vida Józseftől Barna Zsolt veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait. Az eddigi igazgatósági elnök a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a társaságot.

Gazdaság

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.

Újabb 20 bázisponttal nőtt az egyhetes betét kamata

Az MNB 3,10 százalékon hirdette meg egyhetes betétjét, vagyis az előző hetinél 20 bázisponttal magasabb kamaton.

Megugrott az amerikai bankok nyeresége

Jelentősen, 35,9 százalékkal nőtt az amerikai bankszektor teljes nyeresége a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor elmaradt a második negyedévvel összevetve.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom