Hirdetés
Kezdőlap Budapest Karácsony Gergely döntött Budapest 2021-es költségvetéséről
No menu items!

Karácsony Gergely döntött Budapest 2021-es költségvetéséről

Karácsony Gergely kihirdette a fővárosi önkormányzat 2021-es költségvetését. A főpolgármester a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet alapján hozott önálló döntést – a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva.

A budapeti jövő évi költségvetés főösszege 396,1 milliárd forint.

A jogszabály az önkormányzat költségvetési bevételeit 249 milliárd 406 millió 76 ezer forintban, kiadásait 390 milliárd 7 millió 398 ezer forintban állapítja meg.

Az így keletkező 140 milliárd 601 millió 322 ezer forintos hiányt az előző év maradványának – 63 milliárd 100 millió forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 45 milliárd 513 millió 915 ezer forintból, a belföldi értékpapírok – 38 milliárd 81 millió 444 ezer forintos – bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor 6 milliárd 94 millió 37 ezer forintot hiteltörlesztésre kell fordítania a fővárosi önkormányzatnak.

A véglegessé vált javaslatban az olvasható, hogy a fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzetére már 2020-ban hatott a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, gazdasági és szociális válság, amelyet “csak tetéztek a kormányzati megszorítások”. Októberben 69 milliárd forintos átrendezést kellett végrehajtani a folyó évi költségvetésben – emlékeztettek.

A költségvetés-módosítás egy része a 2020. évi költségvetésben szereplő feladatok törléséből vagy csökkentéséből megoldható volt, ugyanakkor jelentős forrásokat kellett átcsoportosítani a későbbi évek működési és felhalmozási költségvetésének sajátforrás részéből is.

“Miközben egy ilyen hármas válsághelyzetben a jövőnket, azaz az állampolgárok szükségleteinek megoldását kéne terveznünk, a költségvetési megszorításokkal már nemcsak a jövőnk, hanem a jelenünk is bizonytalanná vált” – fogalmaztak az előterjesztésben.

Mint írták, a kormányzat a nagy cégek tárgyévi iparűzési adó feltöltési kötelezettségének eltörlésével egyszeri, a likviditásban jelentkező 40 milliárd forintot, a szolidaritási adó megemelésével több mint évi 25 milliárd forintot, a Fővárosi Vízművek közműadójának emelésével több mint évi 2,5 milliárd forintot vesz ki közvetlenül “a budapestiek zsebéből”.

Ezt még tetézik az olyan “kisebb” tételek, mint a budapesti parkolás – mérhetetlen környezetszennyezéssel együtt járó – ingyenessé tétele, a 2020. évre jóváhagyott központi költségvetési támogatások “egyoldalú átütemezése, vagy a hulladékgazdálkodás központosítása, majd privatizációja”.

A költségvetés tervezése során fontos pénzügyi megtakarításokat is eredményező szervezeti változásokról is dönteni kellett. A költségvetési egyensúly biztosítása érdekében, a szigorúan tervezett kiadások mellett is 79,9 milliárd forint saját, későbbi fejlesztésekre félretett forrást kell bevonni finanszírozási bevételként.

“Ezzel a főváros korábban felhalmozott tartalékai tulajdonképpen kimerültek, új fejlesztési feladatok finanszírozása az újabb tartalékok képzéséig lényegében csak támogatásból lehetséges” – mutattak rá a költségvetési javaslatban.

Karácsony Gergely a költségvetésen kívül egyebek mellett döntött arról is, hogy a jövő évre 10 százalékkal megemelik a gyermekétkeztetés díját a főváros tulajdonában álló ingatlanokban működő óvodákban és iskolákban. Az emelést kezdeményező Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azzal indokolta a változtatást, hogy az étkeztetési díjakat 2015 óta nem emelték, azóta pedig drasztikusan növekedtek az élelmiszer árak, a közüzemi díjak, továbbá a bérköltségek.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.