Hirdetés
Kezdőlap Budapest Fidesz: Karácsony feléli Budapest tíz éves spórolt tartalékait
No menu items!

Fidesz: Karácsony feléli Budapest tíz éves spórolt tartalékait

Karácsony Gergely főpolgármester két év alatt feléli Budapest elmúlt tíz évben megspórolt tartalékokait, “ezzel folytatva a Demszky-korszak hibás gazdaságpolitikáját” – közölte a Fidesz fővárosi szervezete.

A kormánypárt bejegyzésében arra reagált, hogy Karácsony Gergely pénteken kihirdette a fővárosi önkormányzat 2021-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva.

A Fidesz úgy fogalmazott, a főpolgármester “egy év hatalomérzet után pedig az ellenzékkel való egyeztetésnek még a látszatára sem ad”.

Karácsony Gergely egyszemélyben, az ellenzékkel történő bármiféle egyeztetés nélkül döntött a főváros több száz milliárdos jövő évi büdzséjéről, ezzel olyat tett, ami Budapest történetében még nem fordult elő – fejtették ki.

Azt írták, a főpolgármester pénteken 13 órára hívta a frakció képviselőit magához. “Tíz perccel a kezdés előtt ugyan jelezte kollegáján keresztül, hogy késni fog, de aztán meg sem jelent!” – tudatták, hozzátéve, becsülettel készültek, tucatnyi módosító indítványt tettek. “Megbeszéltük volna ezeket… Másfél óra után dolgavégezetlenül hazamentünk” – tették hozzá.

Pénteken késő délután értesülhettek arról, hogy Karácsony Gergely saját maga elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait.

Ráért volna februárban, a közgyűlés nyilvánossága előtt, de ez valamiért nem fér bele Karácsony demokráciafelfogásába” – írták, hozzátéve: “most kellett, az átlátható döntéshozatal és a nyilvánosság minimuma nélkül”.

Gratulálunk, főpolgármester úr! Boldog Karácsonyt!” – zárta bejegyzését a kormánypárt budapesti szervezete.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

A szakember hangsúlyozta, hogy a feszes munkaerőpiac miatt a hazai gazdaságnak várhatóan hosszú távon is szüksége lesz vendégmunkásokra.

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Energetikai tanácsadási szolgáltatásokra kérhetnek támogatást vállalkozások

A támogatási kérelmeket a vali.hu honlapnján keresztül, a program oldalán lehet benyújtani május 2-án 12 órától.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.