Hirdetés
Kezdőlap Hírek Katar nem annyit fog a foci-vb-n, mint gondolta
No menu items!

Katar nem annyit fog a foci-vb-n, mint gondolta

Kép forrása: Bigstock

Katar alig több mint 765 ezer látogatót fogadott a labdarúgó-világbajnokság első két hetében, ami elmarad a várakozásoktól, mivel az ország 1,2 millió látogatóra számított az egy hónapos rendezvény alatt – derül ki a Reuters birtokába jutott szervezői jelentésből.

Az adat azért csalódást keltő, mert a látogatók számának erőteljes növekedése a vébé utolsó szakaszban már nem valószínű, mivel csak nyolc csapat maradt Dohában, és a november 20-án kezdődött torna 64 mérkőzéséből mindössze nyolc maradt hátra.

A szervezők korábban a nemzetközi látogatók csúcsidőszakát a november 24-28. közötti időszakban határozták meg, a csoportkörös mérkőzések idején, amikor a 32 csapat naponta négy mérkőzést játszott.

A december 7-i jelentést a tornát szervező bizottság (Supreme Committee for Delivery and Legacy – SC) készítette, amely szerint a világbajnokság első 17 napján Katar 765 859 Katar nemzetközi látogatót fogadott, akiknek több mint a fele már elhagyta az országot.

A jelentés szerint a december 18-án véget érő tornára a nyolc katari stadionban összesen (a helyi jegyvásárlókkal együtt) 1,33 millióan váltottak jegyet, és 3,09 millió jegyet adtak el.

Egy magát megnevezni nem kívánó katari tisztviselő megerősítette a számokat. Az SC nem válaszolt a Reuters megkeresésére.

A katari torna – az első, amelyet a Közel-Keleten rendeznek – az egyik legdrágábbnak számít a jegyek, a szállodák és az alkohol tekintetében. Utóbbi értékesítését korlátozzák is.

Az eredetileg tervezettnél kevesebb nemzetközi látogató miatt túlkínálat van a szálláshelykből, és Katarban, a világbajnokságnak otthont adó legkisebb területű és népességű országban sem alakult ki túlzsúfoltság vagy közlekedési problémák.

A látogatók beáramlása 25%-os növekedést jelent az ország 3 millió lakosú lakosságához képest, amelynek csak mintegy 10-12%-a katari.

Több mint egy héttel a verseny vége előtt új látogatók hulláma érkezik a negyeddöntőbe jutott nemzetekből” – mondta a Reutersnek a katari tisztviselő.

A népszerű mérkőzések miatt várhatóan még több látogató áramlik majd Katarba, miután az ország feloldotta a beutazási korlátozásokat az Öböl-menti országok állampolgárai és lakosai számára.

A dokumentum szerint az első 52 mérkőzésen a stadionok összesített látogatottsága 2,65 millió volt.

Korábban a világ labdarúgását irányító FIFA közölte, hogy a katari stadionlátogatottság meghaladta a 2018-as oroszországi világbajnokság hasonló időszakában a stadionok látogatottságát.

A Katarba látogatóknak az utazás előtt be kell szerezniük a Hayya személyi igazolványt, mivel az a torna ideje alatt kötelező beutazási vízumként is szolgál. Kedden Katar eltörölte ezt a követelményt az Öböl-menti Együttműködési Tanács országai számára.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.