Kezdőlap Autóipar Késő bánat: Olaszország most akarja lassítani az európai villanyautó-átállást
No menu items!

Késő bánat: Olaszország most akarja lassítani az európai villanyautó-átállást

Nem sokkal azután, hogy az Európai Parlament megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását, Olaszország jelezte, hogy az autóipar védelme érdekében enyhíteni akarja ezt a célt.

Antonio Tajani olasz miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter közölte: Olaszország enyhíteni akarja az Európai Unió azon terveit, amelyek szerint 2035-től fokozatosan ki kell vonni a benzin- és dízelüzemű autókat.

Antonio Tajani az EP elnöke Kép: azuzlet.hu
Antonio Tajani

Ahelyett, hogy az EU tervei szerint tizenkét év alatt 100 százalékkal csökkentenék a belsőégésű motorral hajtott új autók CO₂-kibocsátását, csak 90 százalékkal kellene – idézte Tajanit a Corriere della Sera című napilap. Ezért Olaszország ellenjavaslatot nyújt be, ami lehetőséget ad az iparnak az alkalmazkodásra – mondta. “Nagy támogatója vagyok az elektromos autóknak, de az ambiciózus célokat a valóságban kell megvalósítani, nem csak papíron” – mondta Tajani a lapnak. “Meg kell védenünk az autóiparunkat” – szögezte le.

Olaszország le van maradva az autóipar átalakításában, és fel kell gyorsítanunk a beruházásokat” – mondta a lapnak Adolfo Urso gazdasági miniszter. “De azok a határidők és utak, amelyeket Európa ad nekünk, nem felelnek meg az európai és különösen az olaszországi valóságnak” – tette hozzá.

Az Európai Unió parlamentje kedden döntött arról, hogy az új személygépkocsik 2035-től már nem bocsáthatnak ki káros anyagokat üzemelés közben. Az Európai Bizottság, a tagállamok és a parlament már korábban megállapodott erről. De az államoknak ezt az EU Tanácsában is jóvá kell hagyniuk. A cél az, hogy az EU 2050-re klímasemleges legyen.

Az olaszországi autóipar, amely még mindig nagyrészt a hagyományos belsőégésű technológiára összpontosít, az Anfia ágazati szövetség szerint közvetlenül vagy közvetve több mint 270 ezer embert foglalkoztat, és a bruttó hazai termék (GDP) több mint öt százalékát adja. A jelentés szerint a teljesen elektromos autók eladásai tavaly 27 százalékkal csökkentek Olaszországban, és az összes új forgalomba helyezésnek mindössze 3,7 százalékát tették ki.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul az autómosás szezonja: Nanotechnológiával hódít az autómosás Ubere

Beköszöntött a jó idő, ezzel pedig indul az autómosás...

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az...

KF: új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten -...

Kamatdöntés – Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris...

Hírek

Az EU lépni akar, hogy az embercsempészek ne reptessék a migránsokat

Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a fuvarozás egyre növekvő, bűnözői hálózatok általi visszaélésszerű használatát az EU-ba irányuló irreguláris migráció elősegítésére.

Földrengés volt Horvátország magyar határhoz közeli részén

Földrengés volt kedd hajnalban, 4.14 órakor Horvátországban 3,3-as magnitúdóval, Eszék közelében, a magyar határtól 10 kilométerre - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Új elnöke lesz a Központi Statisztikai Hivatalnak

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal.

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Gazdaság

Kamatdöntés – Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának...

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.