Kezdőlap Világgazdaság Kevés volt a Covid alatti cégóvás, csődhullám indulhat Európában
No menu items!

Kevés volt a Covid alatti cégóvás, csődhullám indulhat Európában

Illusztráció: Bigstock

A Covid-járvány idején az Európai Unió vállalatai a legtöbb tagállamban védve voltak a csődtől. Most azonban egyre több a fizetésképtelenség: Nyugat-Európában különösen Ausztriában, Nagy-Britanniában és Franciaországban, Kelet-Európában pedig Magyarországon, Bulgáriában és Litvániában nőtt jelentősen a csődök száma.

Tavaly sok vállalatnak gondot okozott az energia- és nyersanyagköltségek emelkedése, ráadásul a kamatok is emelkedtek, és az infláció miatt sokan visszafogták a fogyasztást. Ezért több vállalatnak kellett fizetésképtelenséget jelentenie – derül ki a Creditreform hitelügynökség tanulmányából.

A Spiegel által ismertetett tanulmány szerint 2022-ben 139 973 cégcsőd volt a 14 nyugat-európai uniós országban, valamint Norvégiában, Svájcban és Nagy-Britanniában. Ez 24,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A kelet-európai uniós országokban pedig 53,5 százalékkal, több mint 60 ezerre nőtt a vállalati csődök száma.

A Covid-járvány vége egy rövid gazdasági fellendülés kezdetét jelentette Európában, amit az ukrajnai háború tört meg” – mondta Patrik-Ludwig Hantzsch, a Creditreform gazdaságkutatási vezetője. Az ezt követő energiaválság felkészületlenül és erősen sújtotta a gazdaságot. Sok gyengélkedő vállalat nem tudta elviselni a többszörös terheket.

Számos csőd Ausztriában, Nagy-Britanniában és Magyarországon

Ugyanakkor nagy szerepet játszott az is, hogy a Covid-időszakban számos uniós ország támogatásokkal védte meg a cégeit a fizetésképtelenségtől. A két járványos évben ennek megfelelően alacsonyak voltak a fizetésképtelenségi számok. Ez a szakasz mostanra lezárult. Mindazonáltal a tanulmány szerint 2022-ben még mindig kevesebb vállalat ment csődbe Nyugat-Európában, mint a járvány előtt.

A fizetésképtelenségi számok Nyugat-Európában is emelkedtek. Ausztriában (plusz 59,7 százalék) jelentős növekedést regisztráltak, ezt követi Nagy-Britannia (plusz 55,9 százalék), Franciaország (plusz 50,0 százalék) és Belgium (plusz 41,7 százalék). A vállalati fizetésképtelenségek száma Svájcban, Írországban, Hollandiában, Spanyolországban, Norvégiában, Finnországban, Svédországban és Németországban is nőtt.

Ezzel szemben Dániában, Luxemburgban, Portugáliában, Olaszországban, Görögországban és Dániában a korábbinál kevesebb vállalati fizetésképtelenség történt.

Kelet-Európában a vizsgált tizenkét országból hétben nőtt a fizetésképtelenségek száma. A fizetésképtelenségek számának növekedése különösen Magyarországon, Bulgáriában és Litvániában volt jelentős.

Különösen magas volt a fizetésképtelenségek száma a kereskedelmi szektorban, beleértve a szállodákat és éttermeket is (plusz 34,5 százalék), amelyet az építőipar követett plusz 24,7 százalékkal. A szolgáltatási ágazat és a feldolgozóipar is különösen érintett volt. A Creditreform szerint a következő hónapokban is emelkedő számok várhatók.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Didim – Az Égei-tenger titkos ékszere, ahol az időtlen nyár vár rád

Az Égei-tenger partján, Aydın tartományában megbújó Didim igazi rejtett kincs Türkiye térképén. Ez a bájos tengerparti város a paradicsomi nyugalom megtestesítője: aranyló homokos strandjaival, lélegzetelállító természeti környezetével és lenyűgöző történelmével rabolja el a szíveket.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Gombabemutatóval bővült a garadnai Erdészeti Gyűjtemény

Új tárlattal bővült az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút Garadna végállomásán található Erdészeti Gyűjtemény.
Hirdetés

Hírek

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,