Kezdőlap Hírek Kizsarolta a hálapénzt. Súlyosították a fővárosi nőgyógyász büntetését
No menu items!

Kizsarolta a hálapénzt. Súlyosították a fővárosi nőgyógyász büntetését

Súlyosította a pácienseitől hálapénzt követelő budapesti nőgyógyász büntetését a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság a férfit három évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától is – közölte a másodfokon eljáró hatóság.

Az ítélőtábla közölte: a 74 éves férfi egy budapesti egészségügyi intézményben dolgozott. A szülész-nőgyógyász 2014 és 2017 között öt páciensétől kért pénzt, és egyes esetekben kapott is.

A férfi nyugdíjba vonulását követően megbízási szerződéssel dolgozott szülész-nőgyógyász szakorvos munkakörben. Fekvőbeteg-ellátásban és műtétekben működött közre, hétvégéken és munkaszüneti napokon jellemzően ügyeletvezetőként tevékenykedett, vezetői feladatokat nem látott el. A betegeket nem magánrendelés keretében, hanem a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátás keretében látta el.

Egy nő, szülése után – amelyet a férfi ügyeletes szakorvosként vezetett le, saját elhatározásából 30 ezer forintot adott át.

Az orvos az összeget kevesellte, közölte, hogy a “tarifája” 100 ezer forint, majd egy későbbi vizit során kérte a fennmaradó összeget.

Mikor a nő még 20 ezer forintot adott az orvosnak, azzal, “hogy nem tud több pénzt adni”, a férfi közölte: “úgy gondolkozzon, hogy a varratait ő fogja kiszedni“, és a zárójelentést is ő fogja megírni.

Egy másik nőtől – akin terhességmegszakítást végzett – az elvégzett műtétért pénz kért arra hivatkozással, hogy a műtőben “kiskassza” működik, és a résztvevőknek pénzt kell adniuk.

Egy harmadik nőtől a kórházban működő szokásokra és a kórházban működő “kiskasszára” hivatkozva kért 100 ezer forintot.

Egy további szülő nőtől a műtő bérleti díjára, a személyzet díjazására és a saját tarifájára hivatkozással – kért pénzt. Ő az orvos felszólítására 60 ezer forintot adott át a vádlottnak, aki azt átvette, azonban az átadott összeget kevesellte és 150-160 ezer forintot kért.

Az ötödik nőtől a sürgősségi császármetszésért több alkalommal anyagi ellenszolgáltatás megfizetését kérte a műtő bérleti díjára és saját munkadíjára hivatkozva. A nő ezt elhárította, ennek ellenére a vádlott közölte, hogy varratszedéskor 160 ezer forintot vár tőle.

Az orvost üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember 23-án bűnösnek mondta ki. Ezért őt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 1 millió forint pénzbüntetésre és 80 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a szabadságvesztés tartamának felemeléséért, a felfüggesztő rendelkezés mellőzéséért és közügyektől eltiltás alkalmazásért, továbbá az orvosi foglalkozástól eltiltás kiszabásáért, a vádlott enyhítésért, míg a védő elsősorban bizonyítottság hiányában történő felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A másodfokon eljáró ítélőtábla tanácsának elnöke azt hangsúlyozta: a vádlott nem hálapénzt fogadott el, hanem jogtalan előnyt kért, illetve követelt.

A hálapénz ugyanis a páciens vagy a hozzátartozója részéről az orvosi ellátással kapcsolatos hála jeléül, önként adott juttatás“. Egyértelmű volt, hogy a vádlott valamennyi cselekményét üzletszerűen valósította meg, mert annak ellenére, hogy a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásokról volt szó, rendszeres haszonszerzésre törekedve többször jogtalan előnyt kért.

Súlyosító körülményként kellett értékelni a kiemelkedő tárgyi súlyú cselekmények halmazatát és azt, hogy a vádlott több ízben zsarolásszerűen kért jogtalan előnyt, ugyanakkor nem volt figyelmen kívül hagyható a vádlott magas életkora, valamint az igazolt mentális és fizikális betegségei.

Az ítélőtábla kifejezetten a magas életkorára tekintettel látott lehetőséget vele szemben a szabadságvesztés felfüggesztésére, ugyanakkor a súlyosabb jogi minősítés a szabadságvesztés tartamának és próbaidejének, valamint a pénzbüntetés növelését indokolták“.

Ennek nyomán a férfi szabadságvesztésének tartamát 2 évre, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét 5 évre, a pénzbüntetését összességében 3 millió forintra súlyosította, valamint 3 évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától is.

A Fővárosi Ítélőtábla határozata jogerős – közölték.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Helyreállítási alap. Az EU elfogadta újabb négy tagállam tervét

Az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) elfogadta négy tagállam, Horvátország, Szlovénia, Litvánia és Ciprus nemzeti helyreállítási tervét, amelyek fő célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni talpra állás finanszírozása. A testület elsőként 12 tagállam helyreállítási tervének adott zöld jelzést július közepén.

Matolcsy: több digitális, kevesebb építési beruházásra lenne szükség

Az állam vasba és betonba, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet - bírálja a beruházások szerkezetét és ebből a szempontból érvel a magas költségvetési deficit ellen e heti írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

KSH: tízmillió fölött az internet-előfizetések száma

Tavaly az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című kiadványából.

Hőségriadót rendelt el Müller Cecília

A következő napokban várható tartós hőség miatt déltől hőségriadót rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Hírek

KSH: tízmillió fölött az internet-előfizetések száma

Tavaly az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című kiadványából.

Hőségriadót rendelt el Müller Cecília

A következő napokban várható tartós hőség miatt déltől hőségriadót rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Házassági vagyonjog – tévhitek. A szerződés tiszta helyzetet teremt

A házassági vagyonjogi szerződés tiszta helyzetet teremt, a házastársak biztonságát is szolgálja - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Vatikán – 65 millió euró deficit. Nyilvános a vagyonnyilatkozat is

A Vatikán első alkalommal hozott nyilvánosságra információkat a birtokában álló ingatlanokról: a Szentszék eddigi legrészletesebb vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy több mint ötezer ingatlannal rendelkezik szerte a világon.

Világörökség. Kilenc új helyszín az UNESCO listáján

Kilenc új helyszínt - köztük a madridi Prado múzeumot ölelő kulturális térséget, európai fürdővárosokat és a kínai Kanton történelmi városrészét - vett fel a világörökségi listára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán.

Olaszország: Tűzvész tombol Szardínián

Négyszáz embernek kellett elhagynia otthonát vasárnapra virradóra Szardínia szigetén, amelynek nyugati térségében tűz pusztít.

Németországban újabb csúcs felé közelíthet az új fertőzöttek napi száma

Németországban két hónapon belül százezerre is emelkedhet a koronavírussal fertőzöttek napi száma, hacsak nem olttatják be magukat többen

Hőhullám és sáros eső is érkezik

Újabb hőhullám várható a hétvégén, és ismét szaharai por...

Gazdaság

Tovább mélyíti kínai kapcsolatait az MNB

Az információcsere és a tudásmegosztás érdekében kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank.

Duplázott a lakossági megtakarítás

A járvány alatt jóval nagyobb megtakarítások halmozódtak fel a lakosságnál, mint a megelőző időszakban, az öngondoskodás célja nem változott számottevően, továbbra is a legnépszerűbb...

Moratórium – Nagy Márton: újra kellene gondolni egyes hitelek kondícióit

Még szeptember vége előtt érdemes lenne átgondolni a moratóriumban lévő lakossági folyószámlahitelek és a hitelkártyák kezelését - jelentette ki a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója.

Az EKB nem változtatott az irányadó eurókamaton

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén az irányadó eurókamaton.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom