Kezdőlap Gazdaság Költségvetési Tanács: 4,5 százalék körüli lesz a növekedés idén
No menu items!

Költségvetési Tanács: 4,5 százalék körüli lesz a növekedés idén

Idén 4,5 százalék körüli növekedést vár, jövőre pedig a gazdasági bővülés ütemének lassulását prognosztizálja a Költségvetési Tanács (KT) munkáját segítő elemzők többsége – derült ki a tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közösen rendezett konferenciáján.

Kovács Árpád, a KT elnöke elmondta: a Költségvetési Tanács évről évre azért rendezi meg ezeket a tanácskozásokat, hogy bemutassa a tudományos közösségnek, a közgazdász-társadalomnak: döntései megalapozásához kikéri és figyelembe veszi a szakmai műhelyek legszélesebb körének véleményét.

Baksay Gergely

Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója elmondta: reális a költségvetésben az idei és a jövő évre kitűzött hiánycél. Rámutatott: ha 2020-ban a költségvetési tartalékokat teljesen felhasználják, akkor 1,4 százalék lehet a hiány, míg ha nem költik el a tartalékokat, akkor csupán 0,6 százalék lesz a deficit a GDP-hez mérten, mindkét esetben anticiklikusnak mondható a költségvetés.

Baksay Gergely jelezte: a kormány által felvázolt adósságpálya reális, az államadósság GDP-hez mért aránya a következő időszakban tovább csökken, az MNB prognózisa szerint idén 67,3 százalék, 2020-ban 64 százalék körüli szintre mérséklődhet. Ráadásul az éves, GDP-arányos kamatkiadások a 2013-as 4,5 százalékról már mintegy felére, 2 százalékra csökkentek – tette hozzá a jegybank igazgatója.

Elmondta: a büdzsé folyamatai szempontjából az is kedvező, hogy az idei első nyolc hónapban a pénzforgalmi bevételek magasabbak voltak, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Simon József, az Állami Számvevőszék ellenőrzés-vezetője kiemelte: a büdzsé idei bevételeit tekintve a társaságiadó-bevétel a legkockázatosabb, várhatóan 80-100 milliárd forint elmaradás lesz ebből az adónemből a tervezetthez képest. Viszont ezt kompenzálják az áfa- és szja-bevételek. A büdzsé kiadásait nézve időarányos a teljesítés az év eddigi részében – mondta a számvevőszék szakembere.

Kiemelte: nincs olyan kockázat, ami az államháztartási hiány vagy az adósságráta teljesülését fenyegetné.

Cserháti Ilona

Cserháti Ilona, a Budapesti Corvinus Egyetem docense elmondta: a magyar gazdaság helyzetét nézve nagyon pozitív tényező, hogy kiemelkedő, 5,1 százalékos volt a GDP-növekedés üteme tavaly és az idei első fél évben is, és szintén igen magas, 4,8 százalék volt a lakossági fogyasztás bővülése 2019 első felében.

Az egyetemi docens rámutatott: idén 4,5, jövőre 3,5 százalék, 2021-ben 3,3 százalék körüli lehet a magyar gazdaság növekedése, a beruházások bővülése azonban a korábbi évekhez képest alacsonyabb szintet ér majd el. Az infláció 2019-ben 3,3 százalék körül alakulhat.

Cserháti Ilona jelezte: jelentős kockázatot nem lát a tervezett fiskális pálya megvalósulását nézve. A külkereskedelmi mérleg esetében az áruforgalmi mérleg egyenlege csökken, amit egyelőre ellensúlyoznak a szolgáltatások. A külső kockázatok között említette az egyetemi docens a Brexit tényleges lezajlását, az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború világkereskedelemre gyakorolt hatását, és az olajár körüli bizonytalanságokat.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég vezető elemzője elmondta: várakozásaik szerint a GDP az idén 4,8 százalék lesz, ami az első fél év magas növekedése után már az ütem csökkenését vetíti előre, jövőre 3,9 százalékos bővülést várnak. Jelezte: arra számítanak, hogy a folyó fizetési mérleg egyenlege idén nulla, vagy akörül lesz, az infláció 3,4 százalékra várható, bizonytalan azonban, hogy az olajár hogyan alakul.

Regős Gábor rámutatott: most a magyar gazdaság szerkezete sokkal jobb, mint 2008-2009-ben volt, így mind a lakosság, mind a vállalatok helyzete, sőt, az állami szféra is válságállóbb, mint a 2009-es válság idején volt.

Antal Judit, az OG Research vezető közgazdásza rámutatott: a kapacitáskihasználtság azzal párhuzamosan emelkedik, hogy folyamatosak a kapacitásbővítő beruházások, kérdés azonban, hogy a fejlesztések további jelentős emelkedése nélkül hogyan alakul a növekedés.

Antal Judit kiemelte: rövid távon lendületes növekedés várható, középtávon viszont fokozatosan lassulhat a bővülés üteme, idén 4,6 százalékot, jövőre pedig 3,3 százalékot érhet el a GDP növekedése.

Idén már szigorúbb fiskális politikával számol az elemző, 2020-tól pedig semleges költségvetési politika várható.

Jelezte: a gazdaság kifehérítése következtében 2022-ig nem várható, hogy az államháztartási deficit a GDP-hez mérten 3 százalék fölé nőjön, az államadósság továbbra is csökkenő pályán marad.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...