Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Költségvetési Tanács: elérhető a GDP-arányos hiánycél 2020-ban
No menu items!

Költségvetési Tanács: elérhető a GDP-arányos hiánycél 2020-ban

A Költségvetési Tanács (KT) megalapozottnak és elérhetőnek tartja a 2020. évi, uniós módszertan szerint számított 1,0 százalékos GDP-arányos hiánycélt – állapította meg a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről készített véleményében a testület. A tervezetet a kormány június 4-én nyújtja be az Országgyűlésnek.

A dokumentumban – a Kovács Árpád elnökletével az Állami Számvevőszék és a jegybank elnöke alkotta – háromtagú tanács egyetértését fejezi ki azzal, hogy a kormány költségvetési törvényjavaslatában a konvergenciaprogrambana jövő évre előirányzottnál kisebb deficitet tervez. A költségvetési hiány tervezett csökkentése alapvetően a kiadási oldalon történik, a bevételi oldalon pedig az adóalapok gyors növekedése segíti. A tanács pozitívan értékeli a bevételek növelésére és – a gazdasági növekedést nem szűkítő területeken – a kiadások visszafogására irányuló lépéseket, amelyek eredményeként a hiány erőteljesen csökkenhet.

A KT egyben azt is megállapítja, hogy a strukturális hiány 2020-ban nem éri el a kitűzött 1,0 százalékos célértéket, azonban közel áll hozzá, ezért célszerű mérlegelni ennek összhangba hozását a kitűzött céllal.

A Költségvetéis Tanács három tagja - Matolcsy György, Kovács Árpád és Domokos László - egyetértését fejezte ki a jövő évi költségvetési tervezettel kapcsolatban. Kép: parlament.hu. azüzlet.hu
A Költségvetési Tanács három tagja – Matolcsy György, Kovács Árpád és Domokos László – egyetértését fejezte ki a jövő évi költségvetési tervezettel kapcsolatban. Kép: parlament.hu

A testület helyes irányúnak tartja a törvényjavaslat tervezetének véleményezése alatt bejelentett újabb adó- és járulék intézkedéseket, valamint többletkiadásokat. Azt a részüket azonban, amelyeket a költségvetési tervezet nem tartalmazott, az előirányzatok teljesíthetősége szempontjából kockázatnak ítéli, és szükségesnek tartja, hogy az Országgyűlésnek benyújtandó törvényjavaslat valamennyi intézkedés hatását bemutassa. Indoklásában a tanács ehhez hozzáfűzte, hogy a dokumentumban foglalt rendelkezések, bemutatott kormányzati célok és intézkedések alapján meghatározott előirányzatok a vélemény kialakításakor még nem voltak teljes egészében dokumentumokkal alátámasztottak, amit pótolni szükséges.

“A tanácsnak a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a tervezettel kapcsolatban az egyet nem értés jelzését” – szögezték le.

A KT megítélése szerint a törvényjavaslat tervezete zárt makrogazdasági prognózison nyugszik. A tervezet – a más ismert hazai és nemzetközi előrejelzések sávját (2,8-3,5 százalékot) meghaladó – 4,0 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2020-ra, ami akkor teljesülhet, ha megvalósul a keresetek és a háztartások fogyasztásának tervezett bővülése. A kitűzött növekedés elérését a versenyképességet javító további intézkedések támogathatják – állapította meg az elemzés. A testület indokoltnak tartja már 2019-ben meghozni azokat a termelékenységet, hatékonyságot erőteljesen javító intézkedéseket, amelyek révén nemcsak 2020-ban, hanem középtávon is fenntartható az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedés.

A tervezetben a bevételi és a kiadási előirányzatok a testület megítélése szerint alapvetően összhangban vannak a 2018. évi előzetes tény- és a 2019. évi várható adatokkal, valamint a 2020-ra tervezett makrogazdasági és államháztartási folyamatokkal. A bevételi előirányzatok teljesüléséhez a tervezés alapját képező makrogazdasági pálya megvalósulásán túl szükség van további gazdaságfehérítő intézkedések megtételére a kormány részéről. Amennyiben a bevételek az év folyamán nem érik el az előirányzatot, arra fedezetet nyújtanak a korábbi éveknél magasabb, a GDP 1 százalékának megfelelő összegben megképzett tartalékok (az országvédelmi alap és a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata). Ezek magas szintje egyúttal megfelelő biztosítékot teremt a költségvetési egyensúlyra veszélyt jelentő külső körülményekre, kockázatokra és a nem várt kiadásokra – olvasható a jelentésben. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.