Mágiával összefüggő tárgyakat égettek, közöttük J.K. Rowling Harry Potter-, illetve Stephenie Meyer Alkonyat című sorozatát Gdansk egyik templomában. Az akció felháborodást keltett a médiában, és elhatárolódott tőle az egyházmegye szóvivője is. Az eset a nagyböjti lelkigyakorlaton történt.
A húsvéti ünnepeket megelőző negyvennapos nagyböjti előkészületek során a lengyelországi egyházközségekben hagyományosan lelkigyakorlatokat tartanak a hívek számára. A gdanski templomban ezt egy a korszerű lelkipásztori módszerek felhasználásáról ismert katolikus alapítvány közreműködésével szervezték.
A vasárnap az alapítvány Facebook-oldalán közzétett fényképek azt mutatják, hogy a többek között a mágia, az okkultizmus gyakorlásával összefüggő fenyegetésekről szóló lelkigyakorlat keretében a hívek a papokkal és a ministránsokkal együtt különféle talizmánokat, sámánista álarcokat égettek. Ezzel – szándékuk szerint – jelképesen elhatárolódtak az ezeket az eszközöket felhasználó mágikus szertartásoktól. Az elégetett tárgyak között könyvek is voltak, többek között J.K. Rowling Harry Potter-, illetve Stephenie Meyer Alkonyat-sorozatából.
A lelkigyakorlat vezetői azt írták: a katolikus egyház arra figyelmezteti híveit, hogy elítélendő a mágia, a varázslás, amely révén az ember “titokzatos erők segítségével természetfeletti hatalmat akar szerezni felebarátai felett”, még akkor is, ha mindez gyógyítás céljából történik.
Az akció felháborodást váltott ki a balliberális lengyel médiában, az ott idézett kommentárok “középkori módszereket” említenek a könyvégetés kapcsán.
A lelkigyakorlaton alkalmazott tárgyégetéstől elhatárolódott a észak-lengyelországi koszalini-kolobrzegi egyházmegye szóvivője, Wojciech Parafianowicz, aki “vitatottnak és nem helyénvalónak” minősítette ezt a wpolityce.pl konzervatív hírportálnak nyilatkozva.
Egyúttal úgy látta: más dolog az, hogy a mágia, az okkultizmus gyakorlása rossz hatással van az emberi életre.