Hirdetés
Kezdőlap Hírek Százmilliós körhintacsalás. Fegyház várhat a kávés bűnbanda vezetőire
No menu items!

Százmilliós körhintacsalás. Fegyház várhat a kávés bűnbanda vezetőire

Egy teherautónyi kávét utaztatott Szlovákia és Magyarország között, majd a termék áfáját jogosulatlanul visszaigényelte egy bűnbanda. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat.

Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője közölte: a vádirat szerint a 2017-ben és 2018-ban működő bandát kifejezetten azért hozták létre a szervezői, hogy mesterséges ügyletek révén jogellenesen igényeljenek vissza adót.

Ennek során a szervezethez tartozó szlovákiai cégtől egy teherautónyi kávét hoztak be Magyarországra, majd azt papíron többször eladták az országon belül, végül ismét kiszállították Szlovákiába az eredeti eladóhoz.

A láncolatban az utolsó magyarországi cég realizálta a hasznot, azaz a saját adóbevallásában az általános forgalmi adót levonásba helyezte, illetve többször visszaigényelte.

Martossy György hozzátette, a “körhintacsalásnak” is nevezett bűncselekményben budapesti és szabolcsi cégek voltak érintettek. Két szabolcsi cég – amelyek ügyvezetője ugyanaz – összesen 166 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, míg a többi budapesti cég összesen 106 millió forinttal csökkentette az állam bevételeit.

Az ügyészség a vádiratban a bűnszervezet vezetőire 7-9 év fegyházbüntetést, míg a bűncselekmény révén gazdagodó cégekkel szemben vagyonelkobzást és pénzbírságot indítványozott.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.