Kezdőlap Hírek Korongvadász-verseny lesz Magyarországon
No menu items!

Korongvadász-verseny lesz Magyarországon

Csütörtökről vasárnapig Galgamácsa és környéke ad otthont a 16. korongvadász-világbajnokságnak, amelyen 153 tagú magyar csapat indul. A viadalon újdonságként kipróbálhatnak egy élőgalamb-lövészetet szimuláló sportágat, az úgynevezett szárnyas koronglövészetet.

Az esemény tájékoztatóján a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban a rendező Magyar Vadászlövészek Egyletének elnöke, Magyar Csaba kiemelte, hogy a Pilisi Parkerdő egyrészt nagyon színvonalas helyszín, másrészt pedig remek partner.

Hozzátette, igyekeznek minél jobban népszerűsíteni a sportágat, ezért rendkívül hasznos, hogy a világbajnokság része az “Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás programsorozatnak.

Világverseny Magyarországon

Kovács Zoltán kormánybiztos szerint, jelentős érdeklődésre számít a négy nap során. Hangsúlyozta: kiemelt fontosságúak a nemzetközi sportesemények, ezért a magyar kormány minden rendezést támogat, amellyel segíthet a magyar sportolóknak és a nemzetközi sportszervezeteknek, illetve elősegítheti, hogy minél jobban megismerjék Magyarországot a világon. Elmondta, hogy

2021-ig további tíz sportlövészettel kapcsolatos nemzetközi eseményt támogat a kormány.

Jean Francois Pálinkás, a Nemzetközi Korongvadász Szövetség (FITASC) elnöke kijelentette, Magyarország nagyon fontos helyszín a sportáguk számára, hiszen számos alkalommal rendeztek már itt nagy versenyeket. Mint mondta, szerinte a magyarok kiváló szervezéssel ezúttal is remek házigazdáknak bizonyulnak. Emlékeztetett, hogy a 2017-es világbajnokságot is Galgamácsán rendezték, ahol korábban Európa-bajnokságra és Magyar Nagydíjra is sor került már.

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a magyar erdészek eddigi munkájának is komoly elismerése, és immár

hagyomány, hogy Galgamácsán és környékén rendezik a szakág világbajnokságát. Hozzátette, örömükre szolgálna, ha jövőre, és 2021-ben is házigazdái lehetnének a vb-nek.

Ezúttal is igyekszünk úgy lebonyolítani a versenyt, hogy minél kisebb kár érje a parkerdőt, a természetet” – szögezte le.

Egy nap, tíz lőállás, az ötven korong

A FITASC Compak Sporting világbajnokság gyorsított korongvadász-verseny, amelyen az indulóknak egyrészt életszerű szituációkban kell bizonyítaniuk fegyverhasználati jártasságukat, másrészt napi ötven, vagyis négy nap alatt kétszáz korongot kell lőniük.

Egy versenyző egy nap tíz lőállásból teljesíti az ötven korongot. A galgamácsai világbajnokságon nyolc, egymástól elkülönülő pályarészen lőnek a résztvevők. A viadalon újdonságként kipróbálhatnak egy élőgalamb-lövészetet szimuláló sportágat, az úgynevezett szárnyas koronglövészetet.

A versenyre a világ 35 országából több mint 800 sportoló érkezik, a legnagyobb létszámú a magyar csapat lesz 153 versenyzővel. Az indulók között lesz az egyaránt világ- és Európa-bajnok Jéri Tamás és Szerdahelyi András, valamint a kontinensbajnok koronglövő Varga András.

Magyar Csaba reményét fejezte ki, hogy a magyarok egyéniben és csapatban is dobogóra állhatnak vasárnap.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent
Hirdetés

Hírek

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.