Kezdőlap Zöld üzlet Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása
No menu items!

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Fotó: Pelsőczy Csaba

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.

Több veszélyeztetett madárfaj állománya is stabilizálódott vagy nőtt, vagy például a globális folyamatokkal ellentétben hazánkban a negatív erdőtelepítési tendencia megfordult, 2019 óta több mint 184 millió fát ültettek el az állami erdészeti társaságok és a magánerdő gazdálkodók. A természetvédelem további megerősítésére 42 milliárd forint uniós támogatásból 60 projekt indul, amelyek több mint 100 ezer hektáron javítják a természeti környezet állapotát.

A hazai természetvédelem egyik legsikeresebb területe a madárfajok megőrzése. A túzokállomány már meghaladja – európai szinten is egyedülálló eredményként – a 2700 példányt, a kerecsensólyom fészkelőpárjai húsz év alatt 28-ról közel 200-ra nőttek, a parlagi sas is szép számban tért vissza, a kék vércse hazai állománya pedig azért is különösen fontos, mert az európai populáció 40 százaléka nálunk költ. A nagy kócsag, amely egykor a kipusztulás szélén állt, ma már a magyar természetvédelem szimbóluma lett. A madárvédelemben a lakosság is egyre aktívabb: műfészkeket helyeznek ki, fészkeket védenek, sárgyűjtő helyeket alakítanak ki. A digitális adatgyűjtés is fejlődik, a Madáratlasz Program és a Turdus applikáció révén bárki hozzájárulhat a madárállományok pontosabb megismeréséhez.

Az idei év madara, a fokozottan védett böjti réce a vizes élőhelyek jelentőségére hívja fel a figyelmet. Ez a hajdan vadászható, ma már fokozottan védett faj különleges figyelmet kap, országos felmérési protokoll és új oktatóanyagok segítik a szakemberek és az érdeklődők munkáját, miközben a ramsari területek és a kisebb vizes élőhelyek jelentősége is tovább nő. A természetvédelmi kihívások – mint az élőhelyvesztés, mérgezés vagy áramütés – továbbra is jelen vannak, de a válaszok is egyre szervezettebbek: mérgezés-megelőzési munkacsoportok, madárbarát oszlopok és tetemkereső kutyás egységek segítik a megóvásukat.

Ahhoz, hogy a madárfajok hosszú távon is fennmaradjanak, elengedhetetlen a megfelelő élőhelyek biztosítása – ennek egyik legfontosabb eleme az erdők védelme és gyarapítása. Az erdők az ország zöldvagyonának legfontosabb elemei. A klímavédelem, a szénmegkötés vagy a biodiverzitás növelése kiemelt közcél, amelyek megvalósításában az állami erdők szerepvállalása különösen fontos. Magyarország erdőterülete az elmúlt 100 évben megduplázódott, és a rendszerváltozás óta 220 ezer hektár új erdőt telepítettek.

Jelenleg hazánk erdei fa- és cserjefajokkal borított területének aránya 25,4 százalék, ez 2,3 millió hektárt jelent. A klímasemlegesség elérése érdekében cél, hogy 2030-ra ez az arány 27 százalékra emelkedjen, ezért is a kormányzat számos, az erdőtelepítéshez, fásításhoz kapcsolódó programot támogat. Ilyen például az Országfásítási program, melynek keretében öt év alatt mintegy 184 millió fát ültettek el az állami erdészeti társaságok és a magánerdő gazdálkodók. Ebből több mint 172 millió fa a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítéseivel került a földbe. A 21 állami erdészeti társaság területén folyó erdőtelepítési mintaprogramban 2020-2024 között 1040 hektár új erdőt telepítettek, mintegy 7 millió fa elültetésével. Kiemelt figyelmet kap az Újszülöttek erdeje alprogram, amely őshonos fajokból álló elegyes erdőállományok létesítésével évente több, mint 1 millió facsemete elültetésével járul hozzá hazánk klímavédelmi céljainak teljesüléséhez. A kezdeményezés kapcsán minden születendő gyermek után legalább 10 fát ültetnek el. A program alatt elültetett csemeték száma 4,3 millió darab, ezzel napjainkig 624 hektár új erdő jött létre.

A madárvilág szempontjából is kiemelten értékesek a 100 évnél idősebb fákból álló tölgyesek és bükkösök, amelyek számos odút, fészkelő- és táplálkozóhelyet biztosítanak. Ezen erdők területe 2005 óta csaknem a duplájára nőtt, jelenleg 160 ezer hektár. A nem vágásos gazdálkodással kezelt erdők, azaz az ökológiailag szintén értékes örökerdők területe 2010 óta megduplázódott, eléri a 200 ezer hektárt, ez a hazai erdőterületek 10 százaléka.

Az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítettek 5829 hektáron. Ezt követi Hajdú-Bihar vármegye, ahol 2614 és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, ahol 2396 hektárnyit telepítettek. A Településfásítási Program, az Országfásítás részeként a rendszerváltás óta megvalósított legnagyobb belterületfásítási kezdeményezés. Eddigi négy ütemében összesen 56 000 sorfát ültettek el mintegy 1500 településen. A program jelenlegi, 5. ütemében az összes, több mint 1700 érdeklődő település fához juthat. 2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfával zöldülhetnek országszerte a vidéki települések. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 végére.

A nemzeti park igazgatóságok és az állami erdészeti társaságok a Madarak és fák napja alkalmából országszerte különleges programokkal várják az érdeklődőket. Hazánkban először Chernel István a Kőszegi Állatvédő Egyesülettel közösen szervezte meg ezt a rendezvényt 1902-ben, a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében létrejött párizsi egyezmény kapcsán. Az oktatásba országosan Apponyi Albert kultuszminiszter rendelete nyomán került be, és azóta is minden évben edukatív programokkal hívják fel a diákok és óvodások figyelmét a természetvédelem e jeles napjának üzenetére. A természetvédelem, a szemléletformálás és a gyakorlati intézkedések folytatása nélkülözhetetlen, hogy a következő generációk is gyönyörködhessenek hazánk madaraiban és erdeiben.

Az idei évben országszerte természetismereti foglalkozások, madárgyűrűzési bemutatók, a Madarak és Fák Napja Országos Verseny eredményhirdetése és interaktív programok zajlanak, hogy különösen a fiatalabb generációk is megértsék, a madár- és erdővédelem jövőnk záloga. A verseny célja, hogy lehetőséget biztosítson azoknak a természet iránt érdeklődő, általános iskolai felső tagozatos tanulóknak, akik az iskolai órákon, szakkörökön, erdei iskolákban és természetjárás során szerzett tudásukat szeretnék összemérni az ország más részein élő diákokkal.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.

Elkészült a világ egyik legnagyobb tengerjárója, a Star of the Seas

2025 augusztusában indul útjára a Royal Caribbean új tengerjárója, a Star of the Seas. A floridai Port Canaveralból hajózik majd hetente karibi utakra

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Hirdetés

Hírek

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Bécs a Velencei Biennálén: lakhatás, mint közösségi érték

Május 9-én, pénteken ünnepélyes keretek között megnyitották a 19....

Új fejezet kezdődik a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek védelmében

Nagyszabású, európai uniós támogatással  induló fejlesztési program veszi kezdetét a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek megőrzése és helyreállítása érdekében 415 millió forint értékben

Új rekord, az idén már több mint 9 ezer tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot

Új rekord, hogy a január-április közötti időszakban 9380 tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon - írta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szerdán a Facebookon.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit