Kezdőlap Cégvilág KPMG: a világ globális cégeinek vezetői pesszimisták
No menu items!

KPMG: a világ globális cégeinek vezetői pesszimisták

 A nagy nemzetközi vállalatok vezérigazgatói arra számítanak, hogy idén saját cégük árbevétele 2 százalékkal fog nőni, ami jóval alacsonyabb az elemzők által az egész világgazdaságra előre jelzett 4-4,5 százalékos növekedésnél – ismertette Robert Stöllinger, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a könyvvizsgáló felmérésének eredményét Budapesten.

A KPMG vezérigazgatója szerint kérdés, hogy a világgazdaság miképpen tud 2018-ban 4 százalék felett bővülni, ha a világ legnagyobb globális vállalatai közül 1300 vezetője ennek csak a felét tartja saját cégén belül elképzelhetőnek.

Egyik lehetséges magyarázat a pesszimizmusra, hogy a vezérigazgatók közelről látják azokat a problémákat, amelyekkel a vállalatok szembesülnek – mutatott rá.

A vállalatok előtt álló kihívások közül a tanácsadó cég vezetője a generációváltást, az informatikai biztonságot és a digitalizációt emelte ki.

Robert Stöllinger rámutatott: az informatikai biztonsági kockázatok az egy évvel korábbi 5. helyről a második helyre léptek előre a kockázatok rangsorában (első helyen a geopolitikai kockázatok, harmadik helyen pedig a technológiai kockázatok voltak a legfrissebb felmérésben). A válaszadók fele saját bevallása szerint jól felkészült az informatikai támadásokra – tette hozzá, utalva arra, hogy az IT-szakemberek ennél rosszabbnak látják a helyzetet

A KPMG vezérigazgatója szerint a cégvezetőknek egyre inkább digitális szakemberekké kell válniuk, érteniük kell az informatikai megoldásokat Tamás, a KPMG IT tanácsadó partnere elmondta, az elmúlt két évben a cégek 33 százalékánál fordult elő kibertámadás saját bevallása alapján. Úgy gondolta, hogy informatikai támadások ennél nagyobb arányban fordulhattak elő, hiszen nem minden esetben veszi észre a visszaélést a vállalat.

Rakó Ágnes, a KPMG Smart Digital Finance területért felelős partnere azt hangsúlyozta, hogy a cégvezetők a robotizációt és a mesterséges intelligenciát is nagy kihívásnak tartják, és a problémák között említette egyebek mellett a munkaerőhiányt is.

Müller Zsolt, a KPMG retail szektorért felelős igazgatója megjegyezte: a vállalatvezetők legfőképpen attól tartanak, hogy valamilyen váratlan fejlemény felborítja a piacukat, iparágukat. A fogyasztói szokások drasztikus tempóban változnak világszerte, szinte országonként eltér ugyanakkor az átalakulás minősége – mutatott rá. A változásokat jól érzékelteti szerinte, hogy az internetes kereskedelemben élen járó Kínában a megkérdezettek 71 százaléka inkább a pénztárcáját veszítené el, mint mobiltelefonját.

A felmérés adatait tavaly az év vége felé vették fel, magyar vezérigazgató a megkérdezettek között nem volt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Három hónapra árat fagyaszt a SPAR

Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 900, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1 000 akciós ajánlattal várja vásárlóit október 1-től.

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Tőzsde – Indexcsökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után egy százalék körüli indexveszteséggel fejeződött be a tőzsdei kereskedés hétfőn Európában.

Kijev levette az OTP Bankot a nemzetközi háborús szponzorok listájáról

Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség

Hírek

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.