Kezdőlap Turizmus KSH: belföldi vendégből is kevesebb volt júliusban
No menu items!

KSH: belföldi vendégből is kevesebb volt júliusban

Júliusban a szálláshelyeken a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 18,1 százalékkal, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 74,9 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány hatására. Az összes vendégéjszaka 42,3 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júliusban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A korlátozások május végi feloldását követően a belföldivendég-forgalom júniusban kezdődött dinamikus növekedése júliusban is folytatódott, a vendégéjszakák száma a háromszorosára nőtt az előző hónaphoz viszonyítva, 672 ezerről 2,108 millióra, ami tavaly augusztus óta a legmagasabb szám. Az összes vendégéjszaka 82 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.

A belföldi vendégek tízből hat éjszakát szállodákban töltöttek, ahol a csökkenés mértéke 8,6 százalékos volt. A panziók a szállodákkal ellentétben 2,5 százalékkal több éjszakát regisztráltak mint tavaly júliusban – közölte a KSH.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 40,6 százalékkal csökkent, 37,503 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a szállásdíj-bevétel 42,4 százalékkal 23,247 milliárdra, a vendéglátásból származó bevétel 40,1 százalékkal 8,135 milliárd forintra esett vissza.

Az év első hét hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 55,9 százalékkal kevesebb, összesen 7,765 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 68,3 a belföldiek 44,1 százalékkal kevesebb (2,738, illetve 5,027 millió) vendégéjszakát töltöttek a szálláshelyeken. Az összes bruttó árbevétel folyó áron 54,9 százalékkal csökkent és 137 milliárd forintot tett ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit