Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az emelkedő exportárak húzták fel a termelői árakat
No menu items!

Az emelkedő exportárak húzták fel a termelői árakat

Szeptemberben az ipari termelői árak – az exportárak fellendülése következtében – 2,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét az augusztusi 0,9 százalékos emelkedés után – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. 

Az árak alakulását a nyers- és alapanyagok világpiaci árváltozása, valamint a munkabérek növekedése befolyásolta.

A termelői árak összesített éves emelkedését az exportértékesítés forintban mért árai vezérelték a szeptemberi 2,1 százalékos emelkedéssel, az előző havi 0,2 százalék után. Idén szeptemberben a forint árfolyama az euróhoz képest 7,57 forinttal, 2,33 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 23,39 forinttal, 8,39 százalékkal gyengébb volt, mint egy évvel korábban.

A feldolgozóipar exportárai 3,0 százalékkal, ezen belül a járműipar exportárai 4,8 százalékkal, az élelmiszeriparé 4,1 százalékkal, a gyógyszeriparé 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbikat.

A belföldi értékesítési árak átlagosan 2,3 százalékkal nőttek az augusztusi 2,4 százalékot követően. Ezen belül a feldolgozóipar árai 3,1, a energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérten.

Az élelmiszeripar belföldi termelői árai 6,5 százalékkal voltak magasabbak a tavaly augusztusiaknál, ami legalább négy éve a legnagyobb emelkedés. A számítástechnikai ágazatban 5,0 százalékos, a járműgyártásban 3,7 százalékos termelői áremelkedést mért a KSH.

A tartós fogyasztási cikkek termelői ára 3,2 százalékkal, a nem tartósaké 6,0 százalékkal, a beruházási javaké 5,7 százalékkal emelkedett tavaly augusztushoz mérve.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Sikeresen megújult az adóhatóság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát.

Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok

A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.