Hirdetés
Kezdőlap Turizmus KSH: harmadával esett a vendégéjszakák száma augusztusban
No menu items!

KSH: harmadával esett a vendégéjszakák száma augusztusban

Augusztusban a koronavírus-járvány hatására a szálláshelyek forgalma együttesen 33,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az összes vendégéjszaka 81 százalékát a belföldi vendégek töltötték el. A külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 71,3 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a belföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 2,1 százalékkal csökkent, míg az előző hónapban 18,1 százalékos volt a lemaradás.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 32,6 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál, 46,719 milliárd forintot tett ki, amiből a szállásdíjbevétel 35,7 százalékkal 28,957 milliárd forintra esett. A vendéglátásból eredő bevételek 27,4 százalékkal 10,578 milliárd forintra, az egyéb bevételek 23,5 százalékkal 7,184 milliárd forintra csökkentek.

A belföldi vendégforgalom júniusban kezdődött előző hónaphoz viszonyított dinamikus növekedése augusztusban is folytatódott – fűzte hozzá a KSH. Az adatok szerint a belföldi vendégéjszakák havi emelkedése 20,0 százalékos volt augusztusban.

A belföldi vendégek száma 1,4 százalékkal volt kevesebb a tavaly augusztusinál, 916 ezer volt, akik 2,530 millió volt éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. A panziók után, ahol már júliusban is 2,5 százalékkal, augusztusban pedig 13,1 százalékkal több éjszakát töltöttek a magyar vendégek, megfordult a szállodákban és a kempingekben is az előző hónapok trendje: 2,8 százalékkal, illetve 15,0 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjában.

A vendégek tízből 6 éjszakát szállodákban töltöttek. A legnépszerűbb turisztikai régió a Balaton volt, ahol 1,9 százalékkal maradt el a forgalom a tavaly augusztusitól, de meghaladta az 2018 augusztusit.

A külföldi vendégek száma 73,2 százalékkal 204 ezerre esett vissza tavaly augusztushoz képest és 607 ezer vendégéjszakát töltöttek el. A vendégek nagy része szállodában vagy kempingben szállt meg. A szállodákban töltött éjszakák száma negyedére esett vissza. A legnagyobb mértékű, 85 százalékos csökkenés Budapesten történt.

Az év első nyolc hónapjában 51,2 százalékkal kevesebb, összesen 10,902 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek. A  belföldi vendégek száma 36,8 százalékkal 3,003 millióra csökkent, akik 34,7 százalékkal kevesebb 7,557 millióvendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A 70,0 százalékkal kevesebb 1,241 millió  külföldi vendég 68,9 százalékkal kevesebb, 3,344 millió éjszakát töltött el.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 50,8 százalékkal csökkent és 183,443 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a szállásdíj-bevételek 52,9 százalékkal 105,040 milliárd forintra, a vendéglátás bevétele 47,9 százalékkal 46,812 milliárd forintra csökkent.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja