Kezdőlap Mozaik KSH: harmadával esett vissza a januári külkereskedelmi többlet
No menu items!

KSH: harmadával esett vissza a januári külkereskedelmi többlet

Januárban az export euróban kifejezett értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A külkereskedelmi áruforgalom aktívuma 215 millió euróval 392 millió euróra csökkent – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Az aktívum 10 millió euróval nagyobb az első becslésben közölt értéknél, amikor 0,1 százalékponttal kisebb exportnövekedést jelzett a KSH.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban 4,3, exportban 3,3 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 1,0 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 3,5, a dollárral szemben 10 százalékkal gyengült – tette hozzá a jelentés.

Idén januárban a kivitel értéke 9,0 milliárd euró (2885 milliárd forint), a behozatalé 8,6 milliárd euró (2762 milliárd forint) volt.

A gépek és szállítóeszközök kereskedelme a kivitelben és a behozatalban egyformán 7,3 százalékkal nőtt. A közúti járművek exportja 14,9, míg importja 2,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, amiből 776 millió euró exporttöbblet származott. A növekedést a személygépkocsik és azok alkatrészeinek kereskedelme határozta meg. Híradástechnikai készülékek forgalmából 251 millió euró aktívum keletkezett az export 28,9 és az import 11,4 százalékos növekedésének eredőjeként. Az energiafejlesztő gépek forgalmából hasonló, 253 millió euró volt az exporttöbblet annak ellenére, hogy az export 6,9 százalékkal elmaradt a tavaly januáritól, míg az import 5,5 százalékkal nőtt.

A feldolgozott termékek exportja mindössze 0,1 százalékkal, importja viszont 6,2 százalékkal nőtt a tavaly januári adathoz képest, a deficit 357 millió euróra nőtt. A vas, acél és  színesfémek importtöbblete 216 millió euró volt, a gyógyszerkerekedelem aktívuma az export 12,2 százalékos és az import 2,7 százalékos növekedése következtében 82 millió euró volt. A gabonafélék és készítmények forgalma 142 millió euró többletbevételt hozott az export 23,2 és az import 15,6 százalékos növekedése folytán. A húsexport 12,0 százalékkal visszaesett, az import 1,8 százalékkal nőtt.

Az enegriahordozók euróban számolt importja 53,5 százalékkal, változatlan áron számolva is 34,0 százalékkal nőtt,  az export euróban 74,0 százalékos növekedéssel alig haladta meg az import 40 százalékát, így a forgalomban 450 millió euró deficit keletkezett. A gázexport 137,8 százalékkal, az import 41,2 százalékkal nőtt euróban és 82 millió euró havi deficitet termelt. A villamosáram exportja is több mint duplájára 109,8 százalékkal nőtt, de az import 85,1 százalékos növekedéssel 67 millió euróval többe került.

Az Európai Unió tagállamaiba irányuló kivitel 8,7, az onnan érkező behozatalé 4,4 százalékkal emelkedett. A termék-külkereskedelmi többlet 331 millió euróval nőtt, és 1,2 milliárd eurót tett ki.

Az unión kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 2,4 százalékkal csökkent, a behozatalé viszont 25,9 százalékkal emelkedett. A termék-külkereskedelmi egyenleg ezáltal 546 millió euróval romlott, és 817 millió euró passzívumot mutatott. (MTI)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit