Kezdőlap Agrár KSH: gyorsult az agrárárak emelkedése novemberben
No menu items!

KSH: gyorsult az agrárárak emelkedése novemberben

Tavaly novemberben tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, átlagosan 27,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az októberi 26,1 százalékos drágulás után – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A növénytermesztési és kertészeti termékek áremelkedése 1,1 százalékponttal 36,0 százalékosra, az élő állatok és állati termékeké 0,2 százalékponttal 9,8 százalékosra erősödött októberről novemberre. Kiemelkedett a burgonya novemberi felvásárlási ára: 21,6 százalékponttal szökött fel októberről novemberre, és 55,7 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

A gabonafélék éves áremelkedése három hónap élénkülés után lefékeződött, 47,2 százalékos volt 1,2 százalékponttal mérsékeltebb az októberinél. Ezen belül azonban a búza felvásárlási árának éves emelkedése 4,2 százalékponttal 44,3 százalékosra gyorsult októberről novemberre, míg a kukoricáé 7,0 százalékponttal szelídült ugyan, de így is elérte az 50,8 százalékot.

Az ipari növények drágulása az előző havi 10,0 százalékpontnyi felpattanás után további 4,4 százalékponttal 52,4 százalékosra ugrott. Ezen belül az olajos növényeké 3,7 százalékponttal 55,4 százalékosra gyorsult, a napraforgómag felvásárlási ára 5,0 százalékponttal 51,1 százalékosra erősödött, a repcét pedig 69,1 százalékkal adták drágábban előző novemberi áránál.

A zöldségfélék felvásárlási ára 7,6 százalékkal volt magasabb az előző novemberinél, míg októberben 10,2 százalékos emelkedést mért a KSH.

A paradicsom felvásárlási ára a KSH adatai szerint 0,3 százalékkal elmaradt az előző novemberitől, holott októberben még 16,5 százalékkal drágább volt, mint egy éve. Még nagyobbal, 19,4 százalékponttal fékeződött meg a sárgarépa felvásárlási ára és 7,2 százalékkal olcsóbb lett mint egy évvel korábban, a vöröshagyma, hasonlóképpen, 3,8 százalékkal volt drágább novemberben, mint egy éve, míg októberben még 23,6 százalékkal adták drágábban. Az uborka árcsökkenése viszont hajszálnyit mérséklődött, az októberi 10,7 százalék helyett 9,8 százalékkal került kevesebbe. A fejeskáposzta éves áremelkedésének üteme novemberre 12,6 százalékosra mérséklődött az októberi 24,3 százalékosról, a fejes saláta árváltozása negatívba fordult, az októberi 19,2 százalékos emelkedéssel szemben 15,4 százalékkal olcsóbb volt novemberben, mint egy évvel azelőtt. A karfiol felvásárlási ára viszont meglódult 9,9 százalékkal emelkedett, míg az előző hónapban 24,7 százalékos éves csökkenést szenvedett el.

A gyümölcsök ára 3,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, bár októberben még 13,8 százalékos volt a visszaesés mértéke.

Az élő állatok felvásárlási ára 7,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami 0,6 százalékponttal mérsékeltebb emelkedés az októberinél. A vágósertések ára 7,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg októberben 3,3 százalékos volt a csökkenés. A csirke ára 20,5 százalékkal lett magasabb, ami 0,9 százalékponttal nagyobb emelkedés az októberinél, a vágópulyka 23,2 százalékos és a liba 19,4 százalékos áremelkedése viszont 5,8, illetve 4,0 százalékponttal magasabb az októberinél, míg a kacsa 13,8 százalékos éves drágulása 0,5 százalékponttal mérsékeltebb az előző havinál. A vágómarha 18,7 százalékkal drágult, ami 5,6 százalékponttal nagyobb emelkedés az októberinél.

Az állati termékek ára 13,8 százalékkal lett magasabb egy év alatt, ami 1,8 százalékponttal nagyobb emelkedés az előző havinál. Ezen belül a tej árának emelkedése októberhez képest 2,4 százalékponttal 11,5 százalékosra gyorsult, a tojás drágulása viszont 1,1 százalékponttal 13,2 százalékosra mérséklődött.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Elemző: az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.

Olcsó fűtési szezont akar? Most készüljön!

Habár a nap még süt, de hamarosan hidegebbre fordul az idő és akkor már kulcskérdés hogyan tudunk úgy fűteni a lakásban, hogy azt a pénztárcánk se szenvedje meg nagyon.

Az új gázévben ismét megfeleződik a távhő intézményi ára

A magyar családok rezsivédett áron fűthetik távhővel is otthonaikat.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest