Kezdőlap Gazdaság Külkereskedelem. Egymilliárd euró feletti többlet márciusban
No menu items!

Külkereskedelem. Egymilliárd euró feletti többlet márciusban

Márciusban az export euróban számított értéke 22,3 százalékkal, az importé 15,3 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 685 millió euróval javult, 1,013 milliárd eurót tett ki – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Mindössze harmadszor lépte túl az egymilliárd eurót az exporttöbblet, ez először tavaly februárban, majd szeptemberben fordult elő.

Az előző hónaphoz viszonyítva az export 14,0 százalékkal, az import 13,5 százalékkal nőtt. Márciusban új rekordot állított fel mind az export, mind az import euróban számolt értéke.

Az export 11,058 milliárd eurót tett ki, 1,360 milliárd euróval több az előző havinál, és 2,019 milliárd euróval több az egy évvel korábbinál. Az export márciusi jelentős emelkedését már sejteni engedte az ipari termelés 16,5 százalékos emelkedése, amit csütörtökön közölt első becslése alapján a KSH.

Ahogy a havi export először haladta meg a 11 milliárd eurót az import sem volt eddig 10 milliárd eurónál nagyobb. A 10,045 milliárd euró értékű márciusi import 1,196 milliárd euróval volt nagyobb az előző havinál és 1,334 milliárd euróval nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az idei első negyedévben az export 6,2 százalékkal, az import 3,3 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A negyedéves exporttöbblet 866 millió euróval 2,717 milliárd euróra javult.

A márciusi és az első negyedévi külkereskedelmi forgalom részletes adatait június 1-jén közli második becslése alapján a KSH.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szlovénia: csak oltottak dolgozhatnak az állami hivatalokban

Csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalokban dolgozók Szlovéniában

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon. A főbb indexek valószínűleg veszteséggel fejezik be a hetet.

Vitézy: állami projekt lesz a 2-es metró és a HÉV-ek összekötése

Állami beruházásként valósul meg a 2-es metró és a gödöllői, csömöri HÉV-ek összekötése, illetve a hévvonalak felújítása - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója.

Nagyot drágult a földgáz

Jelentős drágulás után ismét 800 dollár fölé emelkedett a földgáz ezer köbméterenkénti ára a szabadpiaci kereskedésben.

Hírek

Szlovénia: csak oltottak dolgozhatnak az állami hivatalokban

Csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalokban dolgozók Szlovéniában

Nagyot drágult a földgáz

Jelentős drágulás után ismét 800 dollár fölé emelkedett a földgáz ezer köbméterenkénti ára a szabadpiaci kereskedésben.

37 év után ért partot egy palackposta – hatezer kilométerre a feladóktól

Japán középiskolások dobták az óceánba 37 éve azt a vizespalackot, amely most hatezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra júniusban.

Áramfogyasztás. Ötéves csúcs dőlt meg júliusban

Ötéves csúcsra emelkedett júliusban a hazai bruttó villamosenergia-fogyasztás: 7,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

Kőbánya – letartóztatás. Hegyekben állt a tiltott potencianövelő

Közel egymillió darab illegális gyógyszert találtak egy kőbányai raktárban. A potencianövelő tabletták összértéke meghaladja a 760 millió forintot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Aranybánya nyílhat a Börzsönyben

Sok száz év után ismét nemesfémbánya nyílhat a Börzsönyben - tudta meg a Világgazdaság.

1600 Celsius fok. Megmérték a Föld belsejének hőmérsékletét

Megmérték a Föld belsejének hőmérsékletét az óceáni hátságok mentén, a víz alatti vulkanikus területeken a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói. Itt viszonylag állandó, mintegy 1350 Celsius-fokos a hőmérséklet, de egyes forró hőpontoknál elérheti az 1600 Celsius-fokot is.

Pardubicei lelet. Csehország a sörfőzés európai őshazája?

A mai Csehország területén főzhettek legrégebben sört gyógynövényekből. Ennek bizonyítékát találták meg régészek abban a bronzedényben, amelyet 2017-ben fedeztek fel a kelet-csehországi Pardubice mellett.

Gazdaság

Moratórium – Bankszövetség: méltánytalan a kamatok utólagos csökkentése

Méltánytalan a hitelkártyák és a folyószámlahitelek kamatát a személyi kölcsön kamatával egyező kamatra visszamenőleges hatállyal átszámolni, mivel a különböző termékek kamatozása és kockázata egymástól eltérő - közölte a Magyar Bankszövetség.

Hitelkártya és folyószámlahitel – Módosítás. A moratórium a kamatszintre is kihat

A moratóriumban részt vevő hitelkártya és folyószámla hiteleknél e termékek jóval magasabb kamatával szemben alacsonyabb, legfeljebb valamivel 13 százalék feletti kamatot kell alkalmazniuk a bankoknak az elszámolásnál - mondta el a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

Moratórium után. A bankoknál vizsgálódik az MNB

A jegybank tizenhat pénzügyi intézménynél vizsgálja, hogy azok hogyan módosítják a törlesztési moratórium lejárta után az érintett hitelszerződések futamidejét.

Törlesztési moratórium – novembertől csak a rászorulóknak

A törlesztési moratórium novembertől jövő év június 30-ig már csak a rászorulóknak lesz igénybe vehető - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom