Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Lagarde: a politikai beavatkozás káros a jegybankokra
No menu items!

Lagarde: a politikai beavatkozás káros a jegybankokra

A globális gazdaság törékeny és veszélyben van – jelentette ki egy interjúban az Európai Központi Bank soron következő elnöke, aki szerint káros, ha a politikusok beavatkoznak a jegybankok működésébe.

Christine Lagarde. Kép: AP/Jose Luis Magana

Christine Lagarde az AFP francia hírügynökségének adott nyilatkozatot. Elmondta, mivel a globális gazdaság növekedése túlságosan nagy mértékben függ a világ jegybankjainak lépéseitől, ezért döntéseiknek kiszámíthatóaknak kell lenniük.

A globális gazdaságra nézve kockázatokat jelentő tényezőkkel kapcsolatban – mint például a Brexit, és az amerikai-kínai kereskedelmi viszály – Christine Lagarde azt mondta, hogy “ezeket ember hozta létre és megjavítani is ember tudja”.

Az EKB leendő elnöke egyben felszólította a világ kormányait arra, hogy nagyobb szerepet játszanak a gazdasági gondok kezelésében ahelyett, hogy a megoldást a jegybankoktól várják el.

Christine Lagarde szerint nem vezet semmi jóhoz a politikusok beavatkozása a jegybankok működésébe. Rámutatott arra, hogy “a jegybankoknak azzal kell foglalkozniuk, ami a feladatuk, tényekre és adatokra kell támaszkodniuk, hogy kiszámíthatóak legyenek, a stabilitásra kell koncentrálniuk”.

Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank élére az Európai Parlament is megszavazta. A voksolás inkább formalitásnak számít, az ügyben csupán konzultációs jogkörrel bíró képviselőtestület ugyanis nem blokkolhatta volna a kinevezést, amelyről a tagországok állam-, illetve kormányfőinek októberi csúcstalálkozóján lesz majd hivatalos döntés.

A jogász végzettségű volt francia pénzügyminiszter az utóbbi nyolc évben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói tisztségét töltötte be.

Mario Draghi jelenlegi EKB-elnök megbízatása október 31-én jár le. Megválasztása esetén Christine Lagarde lesz a frankfurti székhelyű intézmény első női elnöke.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.