Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Lejárt ételek, szalmonellás hús - büntetett a Nébih
No menu items!

Lejárt ételek, szalmonellás hús – büntetett a Nébih

Júliusban 6,56 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból. Illusztráció: MTI/Máthé Zoltán

A Nébih több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első, júliusi szakaszában.

A hivatal közölte: a vizsgálatok egyebek között a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a mozgóboltok és a büfékocsik tevékenységére fókuszálnak, de a fagylalt előállítására és forgalmazására, valamint az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetésére is kiterjednek. Emellett ellenőrzik az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszerbiztonsági feltételeit, valamint a termékek minőségét és nyomonkövethetőségét.

Az első szakaszban országosan közel háromezer ellenőrzés történt. A feltárt szabálytalanságok miatt 108 alkalommal figyelmeztetést, 234 esetben bírságot szabtak ki az ellenőrök. Az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 40 esetben volt szükség.

A Nébih ismertette: az idei szezonban a korábbihoz képest többször adódott probléma a hűtési lánc biztosításával, ugyanakkor a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, képzettségével kapcsolatos, valamint a higiéniai hiányosságok aránya csökkent.

A megvizsgált mintegy 8900 hazai és külföldi élelmiszertétel esetében 2019-hez képest csökkent az ismeretlen eredetű, nem nyomonkövethető termékek előfordulása, és kevesebb volt a fogyasztásra alkalmatlan élelmiszer is.

Bár a jelölési problémák aránya és a lejárt tételek száma emelkedett, így is kevesebb – 1,7 millió forint értékben 6,56 tonna – terméket kellett kivonni a forgalomból a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Kiemelték: a nyári melegben kiemelten fontos a hűtési lánc folyamatos fenntartása. Az akció első szakaszában az ellenőrök fűszerezett, pácolt előkészített hústermékekből és fagylaltokból mintát is vettek laboratóriumi vizsgálatok céljából. A hivatal laboratóriumaiba 160 minta, 27 fűszerezett, pácolt előkészített hústermék és 133 fagylalt érkezett.

Előbbi kategóriában egy terméknél mutatták ki szalmonella jelenlétét a vizsgálatok. A fagylaltoknál 100 minta mérését zárták le a szakemberek, és nyolc esetben találtak problémát: mindannyiszor enterobaktériumok magas csíraszámú jelenlétét tapasztalták. A kifogásolt termékekkel szemben hatósági eljárás indul.

A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés második szakasza augusztus 20-ig tart – közölte a Nébih.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.