Hirdetés
Kezdőlap Hírek Lemondott az EU kereskedelmi biztosa
No menu items!

Lemondott az EU kereskedelmi biztosa

A járványügyi előírások hazájában, Írországban történt megsértése miatt távozik tisztségéből Phil Hogan, az Európai Unió kereskedelmi biztosa.

Hogan szerdán este nyújtotta be lemondását. “Egyre világosabbá vált, hogy a nemrég Írországban tett látogatásomat övező vita akadályozza uniós biztosi tevékenységemet, és aláásná munkámat az előttünk álló kulcsfontosságú hónapokban” – olvasható állásfoglalásában.

Korábban az ír kabinet elhatárolódott Hogantől, amiért a korlátozások dacára részt vett az ír parlament golfegyesületének vacsorarendezvényén, amely nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak, továbbá közfelháborodást is keltett országában.

Phil Hogan

Az ír egészségügyi minisztérium emellett azt veti Hogan szemére, hogy a beutazását követően Írországban tett útjaival további járványügyi intézkedéseket, így vesztegzárra vonatkozó előírásokat is megszegett.

A kereszténydemokrata Fine Gael 60 éves politikusától az Európai Bizottság elnöke további magyarázatot követelt a viselkedését illetően. Ursula von der Leyen szóvivője azonban nem nyilatkozott az ügyben.

Hogan vasárnap nyilvánosságra hozott közleményében ismételten bocsánatot kért azért, hogy augusztus 17-én részt vett a kifogásolt rendezvényen.

Hogan december 1-je óta látta el a kereskedelmi biztos hivatalát.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Őrizzük meg a vidéki életformát!

a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar agrárium gerincét a kis gazdaságok alkotják, melyek sajátossága, hogy egyszerre vállalnak szerepet a növénytermesztésben és az állattenyésztésben.

A vállalkozók csak állami kompenzációval tudnak bért emelni

A VOSZ szerint a gyors bérfelzárkóztatás a bérköltségeket úgy növeli, hogy azt nem tudja ellentételezni a piaci árbevétel növekedése.

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Most a büfék alá nyúl az állam

A forrásokat a vidéki vendéglátó üzletek energiahatékonyságát célzó beruházásokra és eszközbeszerzésre, a Tourinformok korszerűsítésére és a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzésére és népszerűsítésére lehet fordítani.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Erősödött a forint hétfőn

Az év eleje óta a forint 4,6 százalékkal gyengült az euróval, 5,8 százalékkal gyengült a dollárral és 3,2 százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben.

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,