Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Lukasenka hazahívta az aranytartalékot - törleszt Moszkvának
No menu items!

Lukasenka hazahívta az aranytartalékot – törleszt Moszkvának

Putyin orosz és Lukasenka belarusz elnök egy korábbi találkozójukon

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök bejelentette, hogy a teljes fehérorosz aranytartalékot hazaszállították, és megállapodott a korábban kapott egymilliárd dollárnyi orosz hitel refinanszírozásáról Vlagyimir Putyinnal.

A fehérorosz elnök rámutatott arra, hogy a hatóságok nem engedik összeomlani a fehérorosz rubelt, és hogy egyébként sincs semmiféle “katasztrófa”.

Szerdán a fehérorosz rubel újabb történelmi mélypontra került az euróval szemben, amelyhez képest a jegyzése már több mint 30 százalékkal esett az év eleje óta.

Juri Szeliversztov pénzügyminiszter kedden úgy fogalmazott, hogy az ország a terveknek megfelelően rendezi idei küladósságát. Azt mondta, hogy az adósság egy részét az év elején már újrafinanszírozták és hogy még folyamatban vannak hasonló ügyletek, többek között orosz bankokkal, így biztosra vehető, hogy az idén esedékes adósságot rendezi Minszk.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Fehéroroszországnak idén 3,6 milliárd dollár adósságot kell rendeznie, amiből 2 milliárd dollárt már vissza is fizetett.

Fehéroroszország arany- és devizatartaléka 8,857 milliárd dollár volt augusztus elején, ami valószínűleg csökkent a fehérorosz rubel támogatását célzó intervenciók hatására – nyilatkozta szintén még kedden a Reuters hírügynökségnek Dmitri Murin, a fehérorosz központi bank igazgatótanácsának egyik tagja.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Győztünk: újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése,.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.