Kezdőlap Hírek Magyarország étele - jelentkezés. Külhonban élőknek is
No menu items!

Magyarország étele – jelentkezés. Külhonban élőknek is

Az ételeket idén is szakmai zsűri bírálja el. Kép forrása: Magyarország étele/Facebook

Március 12-ig lehet nevezni a Magyarország étele 2021 szakácsversenyre, amelyre a világ minden tájáról, a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából is várják a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését.

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködésével és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai partnerségével immár negyedik alkalommal hirdeti meg a Magyarország étele elnevezésű, élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt.

Minden versenyre nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat és kötelezően tartalmaznia kell három alapanyagot: vadhúst, Naszálytej-Fittej írót, valamint bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjeggyel ellátott terméket (utóbbi kiváltható bármilyen, eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel ellátott, uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termékkel vagy élelmiszerrel) – közölték a szervezők.

Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke elmondta: az idén is hagyományt, modernséget és furfangot keresnek a nevezett ételekben. “Szeretnénk, ha a versenyétel egyszerűségében lenne nagyszerű, melynek elkészítésére és kitálalására 4 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére” – mondta.

Asztalos István

Hozzátette: pályamunkákkal szemben elvárás még, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetők legyenek. A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1500 forint lehet.

A szakácsverseny helyszíne a felcsúti Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola lesz. Az iskola a 2020/2021. tanévben második alkalommal csatlakozik a Magyarország étele verseny döntőjéhez mint házigazda.

A szakácsversenyre jelentkezni ide kattintva lehet.

A kétfordulós versenyben az ételeket szakmai zsűri bírálja el.

Varga Károly Zsűrielnök – A 48 étterem konyhafőnöke. Többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa.
Endrédi Zsolt – Mesterszakács. az art’otel Budapest konyhafőnöke
Kovács Levente – Bártfai vendéglő konyhafőnöke
Müncz Gábor – Executive Chef, Danubius Hotel Gellért
Németh László – Executive Chef, Hunguest hotel Aqua Sol
Tóth Zoltán – Executive Chef, Danubius Hotel Hélia
Varga Gergely – Mesterszakács, szakoktató, a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély konyhafőnöke

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.