Hirdetés
Kezdőlap Hírek Aukció - Gandhi egyik szemüvegét árverezik
No menu items!

Aukció – Gandhi egyik szemüvegét árverezik

Mahatma Gandhi legendás indiai politikai vezető egyik jellegzetes, kerek lencséjű szemüvegét árverezi el egy bristoli aukciósház – számolt be róla a BBC hírportálja.

Az East Bristol Auctions egyik munkatársa egy egyszerű borítékban találta a szemüveget, amely akár több mint 15 ezer fontért (5,7 millió forint) is elkelhet.

Andrew Stowe, a cég vezetője szerint ez az eddigi legfontosabb tétel az aukciósház történetében.

Valaki bedobta a borítékot július utolsó péntekén este a levélszekrényünkben, ott töltötte a hétvégét, szó szerint kilógott a dobozból. Egyik kollégám hétfőn a kezembe adta, a borítékban egy lapra az volt írva, “ez Gandhi szemüvege” – mondta el a BBC-nek Stowe.

Amikor utánajárt, “majdnem leesett a székről”, mert kiderült, hogy az aranyozott, kerek lencsés szemüveget valóban az indiai jogvédő viselte.

Fölhívtam a feladót, aki először azzal fogadott, nyugodtan dobjam el, ha értéktelen. Csaknem szívrohamot kapott, azt hiszem, amikor a tárgy értékét meghallotta” – folytatta Stowe.

A tulajdonos elmondása szerint a szemüveg nemzedékről nemzedékre szállt a családjában, miután egy rokonuk a húszas években találkozott Gandhival egy dél-afrikai látogatásakor. A rokon akkoriban a British Petroleumnál dolgozott, és feltételezhető, hogy köszönetképpen kapta a szemüveget Gandhitól valamilyen jó tettért cserébe.

Megvizsgáltam a dátumokat, és minden összeillett, még az is, hogy mikor kezdett Gandhi szemüveget viselni. Ez az első szemüvegei közül való, mivel egészen gyenge a lencséje” – mondta Stowe.

Gandhiról köztudott volt, hogy szemüvegeit elajándékozta, ha már nem kellettek neki.

A cég eddigi legértékesebb tételének tartott szemüvegre augusztus 21-én online lehet licitálni.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX – Nyerő az OTP

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött.

A 24. Jótékonysági Borárverésen új rekord született

A liciten megvásárolt tételekből és az árverést kísérő jótékonysági borvásáron összesen 22.610.000 forint gyűlt össze október 10-én.

Több mint egymilliárd forintos beruházás a Cerbonánál

A saját forrásból és hitelből megvalósuló, több mint egymilliárd forintos beruházáson több, mint tíz hazai és nemzetközi cég dolgozott.

Melyik vidéki településeken lesz biztosan új e-töltőállomás?

Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...