Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Matolcsy: a jegybank is hozzájárult a válságkezelés sikeréhez
No menu items!

Matolcsy: a jegybank is hozzájárult a válságkezelés sikeréhez

Jegybankelnök: az uniós átlagnál jobb volt a magyar válságkezelés. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A jegybank sikeresen vett részt a válságkezelésben: intézkedéseinek eredménye az is, hogy tavaly az infláció a toleranciasávon belül, a jegybanki cél körül alakult, átlagosan 3,3 százalék volt – értékelte a jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank 2020-as üzleti jelentését és beszámolóját az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Matolcsy György hangsúlyozta: Magyarország nem vesztette el az évtizedet, “jó esélye van, folytatni kell a válság utolsó nyomainak eltüntetését“. A versenyképesség az a terület, ahol a legnagyobb tartalékai vannak az országnak, javításához azonban több lépést kell tenni. A jegybank korábban már 330 pontban jelezte változtatás szükségességét – mondta.

A képviselők a jegybank 2020-as beszámolójáról szóló határozati javaslatot elfogadták, 9 igen 4 nem ellenében.

A jegybank elnöke kiemelte: tavaly a koronavírus okozta járvány következtében kihívásokkal teli, összetett válsággal kellett Magyarországnak szembenéznie. Egyszerre több fronton is helyt kellett állni. Mindenekelőtt kezelni kellett az utóbbi évtizedek legnagyobb közegészségügyi kihívását, így a legfontosabb feladat az emberi életek megóvása, megmentése volt. Fel kellett venni emellett a harcot a koronavírus gazdasági hatásaival is, hogy a járvány ne rombolja le az utóbbi évtizedben elért eredményeket, ne akassza meg a magyar felzárkózást – sorolta.

Leszögezte: a veszélyhelyzet első pillanataitól kezdve mindent megtettek azért, hogy a rendelkezésre álló források felhasználásával és eszközeinek alkalmazásával elősegítsék a magyar gazdaság stabilitásának megőrzését, a munkahelyek megmaradását és megalapozzák a válság utáni helyreállását.

A tavalyi év az 1920 utáni legjobb magyar gazdasági évtizedet zárta le, ezt a sikeres felzárkózási folyamatot “kapta el” az összetett, járvány miatti válság – fejtette ki.

A jegybank tavaly tavasszal válságkezelő programot fogadott és indított el, hogy a válság jelenségei ne gyűrűzzenek be más területekre – mondta, és hangsúlyozta, hogy a magyar jegybank – a világ jegybankjaihoz hasonlóan – sikeresen oldotta meg a feladatot, több eszközzel. Ezek közül Matolcsy György a hiteltörlesztési moratórium kidolgozását emelte ki, amely az unióban és a világban is az egyik leghatékonyabb eszköz volt, és Magyarországon a leghosszabban tartott.

A pénzügyi rendszerben nem mutatkozott válság, a magyar válságkezelő eszközök, a jegybanki programok alkalmazásával a háztartások hitelállománya 14 százalékkal nőtt, és 9 százalékkal bővült a vállalatoké is. A moratórium után újraindították a Növekedési hitelprogramot, és ezáltal mintegy 3 ezermilliárd forintot juttattak célzottan a gazdaságba, a mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak. Ezt beruházásokra, hitelkiváltásra, csaknem felét pedig forgóeszközhitelre, azon belül bérkifizetésre fordították. A jegybank 2020 júniusban és júliusban 15-15 bázispontos alapkamat-csökkentéssel ösztönözte a hitelezést – sorolta.

Az uniós átlagnál így jobb volt a magyar válságkezelés a jegybankelnök szerint, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós rangsorban az élmezőnyben szerepel az ország, idén visszaállt a 2019 év végi, válság előtti év gazdasági teljesítménye, amit komoly eredménynek nevezett. A válságkezeléshez minden szereplő hozzájárult, a kormány, a jegybank és a bankok is.

Kiemelte: a jegybank 2013 óta nyereségesen működik, 2020-ban az MNB-nek az előző évinél 725 millió forinttal több, 255,4 milliárd forint nyeresége képződött, ennek kétharmada árfolyamnyereségen alapul. A nettó kamat- és kamatjellegű eredmény 40,7 milliárd forint nyereség volt, 8,7 milliárd forinttal elmaradt a 2019. évi nyereségtől. A jegybank elsődleges célját, az árstabilitás elérését és fenntartását 2020-ban is sikeresen teljesítette. Kérdésre megismételte: a jegybanknak nincs se nyereség-, se árfolyamcélja.

Az MNB mérlege az unión belül talán a legnagyobbat emelkedett, lényeges különbség azonban, hogy minden eszközt célzottan használ – mondta. Célzott jellegét jól mutatja az MNB “zöld mandátuma” – tette hozzá. A fenntartható növekedési pályához nélkülözhetetlennek nevezte a zöld gondolkodást. A jegybank 2019-ben indított Zöld Programja keretében 2020-ban további lépéseket tett a klímaváltozáshoz és más környezeti problémákhoz kapcsolódó kockázatok csökkentése és a magyarországi zöld pénzügyi szolgáltatások bővítése érdekében, elindult a Zöld otthon program és a zöld jelzáloglevél program – ismertette.

Az MNB jelentése szerint a saját tőke állománya 2020. december 31-én 1112,7 milliárd forint volt. Az igazgatóság döntése alapján az MNB 2020-ban eredménytartalékából 250 milliárd forint osztalékot fizetett be a központi költségvetésbe. Magyarország nemzetközi tartalékainak (devizatartalék) szintje 2020 során közel 5,3 milliárd euróval nőtt, az év végén 33,7 milliárd eurót tett ki.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja