versenyképesség
Élelmiszeripar Bajnokai Program: Cél az ágazat kiemelt szereplőinek fejlesztése
Az eredményes vállalkozások, vállalatok működéséből adódik össze Magyarország sikere, ezért az élelmiszeriparban is lesznek "nemzeti bajnokok", akik a világpiacon is helytállnak majd - közölte Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a tárcai közleményben.
MNB: javult Magyarország versenyképessége az uniós rangsorban
Javult Magyarország versenyképessége az uniós rangsorban: egy helyet javítva a 17. helyen szerepel, értékelése kedvezőbb a visegrádi országok átlagánál - derül ki a jegybank friss Versenyképességi jelentés 2022 kiadványából, amelyet Szalai Ákos, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője ismertetett.
Versenyképességi rangsor. Három helyet javított Magyarország
Magyarország három helyet lépett előre a legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistán - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.
Matolcsy: a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára
Az infláció legyőzéséhez a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Matolcsy: a jegybank is hozzájárult a válságkezelés sikeréhez
A jegybank sikeresen vett részt a válságkezelésben: intézkedéseinek eredménye az is, hogy tavaly az infláció a toleranciasávon belül, a jegybanki cél körül alakult, átlagosan 3,3 százalék volt - értékelte a jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank 2020-as üzleti jelentését és beszámolóját az Országgyűlés gazdasági bizottságában.
Versenyképesség. Magyarország a 18. az Európai Unióban
Magyarország továbbra is a 18. helyen áll az Európai Unió versenyképességi rangsorában, ugyanakkor pozíciója ezen a téren a visegrádi régió átlagánál kedvezőbb - mondta Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank Versenyképességi jelentését ismertetve.
Matolcsy: intézményi váltás kell a kormányzati gazdaságpolitikában
Magyarországnak nagyon sokba került, hogy eddig elmaradt a versenyképességi fordulat, és ha továbbra is elmarad, az a felzárkózásunkba kerül. Ezért kell a kormányzati gazdaságpolitika intézményi váltása és a versenyképességért felelős új intézmény felállítása - mutat rá legújabb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki a múlt héten is hibának nevezte a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát.
Minimumadó – PM: a nyugati országok a versenyképességüket féltik
A nagy nyugati országok adót emelnének, de nem szeretnék, ha emiatt romlana a versenyképességük, ezért másokat is adóemelésre kényszerítenének - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Vállalkozásfejlesztés – 540 milliárd kicsiknek és közepeseknek
Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban - jelentette be a pénzügyminiszter.
PM: a globális minimumadó veszélyes a versenyképességre
A globális minimumadóról egyeztetett az adószakma: az Adó-Tanácskozás online ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a 15 százalékos minimumadó bevezetése nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió versenyképességét veszélyeztetné - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Versenyképességi rangsor. Öt helyet javított Magyarország
Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott versenyképességi rangsorban - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Matolcsy: a magyar nyelv a gazdaságnak is erőforrás
A magyar nyelv nem csupán a kultúrpolitika ügye, különleges erőforrásként tekinthet rá a gazdaságpolitika is - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a növekedés.hu oldalon megjelent elemzésében.
Újabb történelmi lehetőség a hiperugrásra – interjú Krisán Lászlóval, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójával
Itt a nagy lehetőség a COVID-járvány után, hogy a vállalkozások a digitalizáció útján elindulva, megújuljanak és megváltoztassák üzleti tevékenységüket. A kormányzatnak ehhez olyan támogatási súlypontokat is meghatározó stratégiát érdemes kidolgozni, amire építve a gazdaság képes kihasználni a gyors átoltottság előnyét, akkora lendületet véve, amivel erőteljes versenyképességi fejlődést érhetünk el - mondta Krisán László a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója AzÜzlet.hu-nak adott interjúban.
Beruházás-ösztönzés. Újabb 30 milliárdos keretösszeg nyílik
Újabb 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatja a kormány a versenyképesség növeléséhez szükséges programot - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
ÁSZ: erősödött a versenyképesség a felsőoktatásban
A felsőoktatásban 2012-től bekövetkezett változásoknak köszönhetően a képzési szerkezet számos ponton összhangba került a munkaerőpiac igényeivel - áll az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss elemzésében.
Matolcsy: Magyarországnak nincs világos jövőképe
Újabb gazdaságpolitikai kritikákat fogalmazott meg a jegybankelnök. Matolcsy György egyebek mellett az ország egységes jövőképét és az állam működésének mérését, a visszacsatolást hiányolta leginkább.
McKinsey: lendületes növekedés kell a magyar felzárkózáshoz
Amennyiben a GDP-növekedés a járványt követően ismét eléri a 4 százalékot, Magyarország 2030-ra megközelítheti Nyugat-Európa fejlettségi szintjét - jelentették ki az amerikai McKinsey&Company magyarországi szakértői.
Innovációt ösztönző pályázat indult – 20 milliárdos keretösszeggel
A munkahelyteremtést és a versenyképesség erősítését szolgálja a Piaci KFI konstrukció, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatás pályázható - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
ÁSZ: a fenntartható költségvetési politika támaszt nyújt a válságban
A fenntartható költségvetési politika hozzájárult a koronavírus-járvány negatív gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítéséhez - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzésében.
MNB-alelnök: gyors és hatékony átalakulás kell az újrainduláshoz
Olyan tervre van szüksége az országnak, amely a növekedés erősítése mellett képes biztosítani az automatikus konszolidációt, illetve a meghatározó külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállását is - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Friss
A vizsgálat lezárult, felejtse el?
A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.
Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása
Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.
BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en
Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.
Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama
Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hírek
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok
A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.
Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden
Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak
Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap
Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.
Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig
Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.
Gazdaság
A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat
A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.
Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása
Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.
Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.