Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A Pénzügyminisztérium kifogásolja az OECD előrejelzését
No menu items!

A Pénzügyminisztérium kifogásolja az OECD előrejelzését

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzésében számos szempontot figyelmen kívül hagyott, így a jelentés jóval negatívabb, mint a piaci szereplők és a kormány prognózisa – jelentette ki Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár.

Az OECD országonként két előrejelzést készített abból kiindulva, hogy a koronavírus egy vagy két hullámban sújt egy-egy térséget. Az elemzés szerint az európai gazdaságokat érintheti leginkább a járvány következtében kialakuló gazdasági válság – ismertette Gion Gábor.

Gion Gábor

A szervezet elismerően szól az idejében meghozott magyarországi intézkedésekről, a dokumentum kiemeli, hogy a szigorú korlátozó szabályoknak köszönhetően a vírus csak mérsékelten terjedt el, az egészségügyi rendszer gyors felkészítésének köszönhetően pedig nem alakult ki egészségügyi válsághelyzet – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Elmondta: a magyar teljesítményre vonatkozó előrejelzések figyelmen kívül hagynak számos olyan szempontot, amely a gazdaság válságálló képességét mutatja.

Gion Gábor szerint így nem megalapozottak az elemzés azon pontjai, miszerint a járvány lecsengését feltételező előrejelzés alapján a magyar gazdaság 2020-ban 8 százalékos csökkenést, míg 2021-ben 4,6 százalékos növekedést ér el.

Így az esetleges második hullámmal számoló előrejelzés, amely idénre 10 százalékos visszaesést, jövőre pedig 1,5 százalék körüli emelkedést valószínűsít, szintén kevésbé érvényes.

Hozzátette: azt sem szabad figyelmen kívül hagyni az előrejelzések készítésekor, hogy bár lassult a növekedési ütem, az idei első negyedévi 2 százalékos bővüléssel hazánk továbbra is az unió élmezőnyébe tartozik. A magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezik – szögezte le Gion Gábor, megemlítve a stabil költségvetési politikát és a csökkenő államadósság-pályát, valamint a kedvező munkaerőpiaci mutatókat.

Mint fogalmazott: mindezek megfelelő alapot biztosítanak a sikeres magyar válságkezelésre, az adatok a kormány várakozásait igazolják.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.