Kezdőlap Mozaik Matolcsy György: a pandémia 100 év ötödik legnagyobb gazdasági visszaesését hozta
No menu items!

Matolcsy György: a pandémia 100 év ötödik legnagyobb gazdasági visszaesését hozta

A monetáris politikai feltételek változatlanul hagyásával a jegybank megerősítette eddigi politikájának pilléreit – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank YouTube-csatornáján közvetített sajtótájékoztatón.

A jegybankelnök megjegyezte: az MNB minden eszközével az árstabilitást, a pénzügyi stabilitást és a kormány gazdaságpolitikáját támogatta.

A 2020-as év értékeléséről szólva elmondta, hogy a magyar gazdaság az utóbbi 100 év ötödik legnagyobb visszaesését szenvedi el idén, az előrejelzések azonban jók, és “pozitívan tekinthetünk” a következő évekre.

A monetáris tanács megerősítette azokat a programokat, amelyek megakadályozták, hogy az idei évet fémjelző három válságtípus – egészségügyi, gazdasági és érzelmi – mellé egy negyedik, a pénzügyi válság is kialakuljon – mondta az MNB-elnök jelezve, hogy ezt óriási eredménynek tartja, tekintettel arra, hogy a 2009-es nagy gazdasági zuhanás mögött épp a pénzügyi válság húzódott meg.

Matolcsy György úgy fogalmazott, hogy a jegybank ígéretének eleget téve 2020-ban megvédte az elmúlt 10 év eredményeit azáltal, hogy csaknem 6000 milliárd forintnyi finanszírozást öntött a gazdaságba.

A magyar GDP több mint 10 százalékát kitevő összeggel az MNB a régión belül és uniós összehasonlításban is kiemelkedően támogatta a vírushelyzet alatt az üzleti szereplők, az állam és a családok pénzügyeit – tette hozzá.

A jegybankelnök felidézte a programokat, amelyek szerepet játszottak a pénzügyi stabilitás fenntartásában, “levegőt adtak a gazdaságnak”, mint az 1400 milliárd forintos Nhp hajrá!, a 600 milliárd forintos növekedési kötvényprogram, az 1000 milliárd forintos állampapír-vásárlás, a bankoknak nyújtott hosszú lejáratú fedezett hitelek 2300 milliárd forint összegben, és ezt szolgálta a 250 milliárd forint osztalékbefizetés is a költségvetésbe.

A jegybankelnök arra is kitért, hogy érdemes tanulni azon országoktól, amelyek a Magyarországon várható 6,0-6,5 százalékos visszaesésnél kisebb recesszióval számolnak, így például a lengyelektől és a lettektől, ahol várhatóan 3,5 százalékos, illetve 2,2 százalékos lesz a gazdasági visszaesés.

A járványt nem lehetett megfékezni, mégis lehetett volna jobb teljesítményt nyújtani – jegyezte meg Matolcsy György, aki műhibának nevezte a lakásáfa visszaemelését 27 százalékra.

A jegybankelnök szerint a kormányzati fogyasztás és az állami beruházások növelésével is lehetett volna javítani a gazdaság teljesítményét.

Matolcsy György ismertette a monetáris tanács meglátásait a következő évek teendőivel kapcsolatban, miszerint a szükséges nagy strukturális reformok 80 százalékát előre kell hozni, kezdve az egészségügyi rendszer átalakításától a demográfián és a nyugdíjrendszeren keresztül a lakáspolitikáig.

Az MNB szorgalmazza 3, 5 és 10 éves gazdasági-pénzügyi terv kialakítását, a fejlesztési elképzelések lefektetését és egy versenyképességi terv összeállítását is.
Fontos a növekedés helyreállítása, de közben nem szabad az egyensúlyról sem megfeledkezni – mutatott rá az MNB első embere utalva arra, hogy az egyensúly elérését 2022-ig nem tartja reális célkitűzésnek.

Patai Mihály, a monetáris tanács tagja, az MNB alelnöke az online sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy a jegybank növekedési kötvényprogramjával idén eddig 32 vállalat élt, év végére becslése szerint ez a szám 34-35-re bővülhet.

A kötvényprogram 570-600 milliárd forintnyi pénzmennyiséget mozgatott meg, amely a jelenlegi helyzetben pótolhatatlan, hiszen viszonylag olcsó tőkéhez juttatja a fejlesztési elképzelésekkel rendelkező nagyobb vállalatokat – fejtette ki az alelnök. A legkisebb vállalati kötvénykibocsátás 1, a legnagyobb 70 milliárd forintos volt – tette hozzá Patai Mihály utalva arra, hogy a program jövőre folytatódni fog.

A növekedési hitelprogramról szólva az alelnök kifejtette, annak áprilisban indított szakaszán keresztül 17 ezer vállalat jutott olcsó finanszírozáshoz, 8 év alatt pedig 60 ezer kis- és közepes vállalkozás élt a lehetőséggel.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.