Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György és Varga Mihály vitája / szó szerinti közlés
No menu items!

Matolcsy György és Varga Mihály vitája / szó szerinti közlés

Matolcsy György jegybank elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter az ország gazdasági kilátásairól, a lehetséges veszélyekről az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen egymással vitatkozó téziseit a hazai közgazdász társadalom nagy szakmai érdeklődéssel szemlélte. A jegybank elnöke a nyíregyházi események után írásban is reagált a pénzügyminiszter szavaira. AzÜzlet.hu szerkesztőségének birtokába jutott a két előadás szövege, amelyeket változtatás nélkül, tejes terjedelmükben közlünk. 

Varga Mihály – Matolcsy György. A Közgazdász-vándorgyűlésen, a Nyíregyházi Egyetemen elhangzott előadások
MTI/Czeglédi Zsolt

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, amint azt a Növekedés.hu-n a 57. Közgazdász-vándorgyűlés után megjelent írásában megfogalmazza, másként látja a magyar gazdaságra leselkedő veszélyeket, mint Varga Mihály pénzügyminiszter. Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy a jegybank elnök szeptember 5-én és a pénzügyminiszter szeptember 7-én, a nyíregyházi vándorgyűlésen elhangzott beszédét szerkesztés nélkül közreadja.


Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Európáért versengő ‘áramlatok’ – Délről is kerülik a vezetékek Ukrajnát

Az energiahordozók ára az egekbe ugrott. A Gazprom, az orosz állami energiaórás új vezetékekkel és hosszú távú szállítási szerződésekkel kerül helyzetbe Európában. A gáz egyre nagyobb része Ukrajna megkerülésével érkezik 'Nyugatra'.  A Balkánon még nem dölt el hogyan osztozhatnak a tranzitbevételeken. Több aspiráns is vállalná a régi ukrajnai szerepet - gáz ügyben.

BKK: változik a reptéri buszjárat menetrendje

Sűrűbben és hosszabb üzemidőben jár hétfőtől a 100E reptéri gyorsjárat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Kartell a műtrágyapiacon – gigabírságot kapott a Nitrogénművek

A Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny és az import korlátozására - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.

IHS Markit: féléves mélypontra lassult az euróövezeti növekedés

A szűk ellátási keresztmetszetek és a koronavírus-járvány újabb fellángolása miatt hathavi mélypontra lassult az euróövezet magánszektorának növekedése októberben - derült ki az IHS Markit beszerzésimenedzser-indexeinek előzetes adataiból.

Hírek

Kartell a műtrágyapiacon – gigabírságot kapott a Nitrogénművek

A Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny és az import korlátozására - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.

Őszi szünet. Kajla útlevéllel ingyen utazhatnak a kisdiákok

Ismét díjmentesen utazhatnak a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain október 23. és november 1. között azok a gyerekek, akik a jegyvásárláskor felmutatják Kajla-útlevelüket és személyazonosításra alkalmas igazolványukat.

Elindult a fűtési szezon – a legtöbb helyen távfelügyelettel

Elkezdődött a fűtési időszak Budapesten, mintegy 240 ezer lakossági és 7 ezer egyéb fogyasztónál kapcsolták be a távfűtést.

Tragikus filmforgatás. Alec Baldwin véletlenül agyonlőtt egy operatőrt

Halálos baleset történt Alec Baldwin amerikai színész filmjének új-mexikói forgatásán - közölte Santa Fe rendőrsége.

Bocuse d’Or – Dalnoki Bence nyerte a magyar döntőt

Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja (segédje), Nyikos Patrik nyerte a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny magyar döntőjét. Jövő márciusban ők képviselhetik az országot az európai döntőn, amelyet szintén Budapesten rendeznek meg.

A 2019-es utasforgalom 42 százaléka tért vissza a budapesti repülőtérre

Szeptemberben 639 051 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint hatszoros növekedés, a 2019-es rekordévvel összehasonlítva pedig azt mutatja, hogy visszatért az utasforgalom 42 százaléka

Látogatási tilalom a Semmelweis Egyetem öt klinikáján

A koronavírus-járvány és a szezonális fertőzések elkerülése érdekében látogatási tilalmat vezetett be öt klinikáján a Semmelweis Egyetem.

Uniós árkörkép. Budapesten a legolcsóbb a lakossági földgáz

A földgáz átlagára az uniós fővárosok közül Budapesten volt a legolcsóbb, míg a villamos energiáért a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették szeptemberben - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi árösszehasonlító vizsgálatából.

Gazdaság

Moratórium – MNB: sokan kényelmi okból nem törlesztettek

A moratóriumban lévő ügyfelek legnagyobb hányada képes lenne fizetni tovább a hitelét, ők más okokból, például kényelmi szempontból vették igénybe a lehetőséget - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Jövőre 260 ezer forint lesz a garantált bérminimum

Januártól a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezer forintra emelkedik - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön Szegeden.

Románia. Növelte piaci részesedését az OTP

Az OTP Bank romániai leányvállalata elérte a 4 százalékos részesedést a román bankpiacon. Ezzel jó irányba halad afelé, hogy teljesítse a célul kitűzött 5 százalékos részesedés megszerzését - jelentette ki az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

MNB: nőhetnek a kockázatok a moratórium lejárta után

A bankrendszer a pandémia okozta gazdasági sokk alatt is stabilan töltötte be gazdaságfinanszírozó szerepét. Ugyanakkor a törlesztési moratórium lejárta után a kockázatok várhatóan növekednek majd - olvasható a Magyar Nemzeti Bank friss Makroprudenciális jelentésében.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom