Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Meg kell őrizni az uniós tagországok gazdasági szuverenitását
No menu items!

Meg kell őrizni az uniós tagországok gazdasági szuverenitását

Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

A megnövekedett költségvetési hiányok és adósságszintek kezelésére újfajta gyakorlatnak kell kialakulnia az Európai Unióban, ez azonban nem vezethet ahhoz, hogy az Európai Bizottság a nemzeti szuverenitás újabb elemeit vegye át, vonja el a tagállamoktól – jelentette ki a magyar pénzügyminiszter kedden Luxembourgban.

Varga Mihály, az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: más országokkal együtt Magyarország is vissza akarja állítani gazdaságát arra a stabil növekedési pályára, amelyen a koronavírus-járványt megelőző időszakban volt.

Ezért is alapvető kérdés, hogy a jogkörök kihez kerülnek, valamint az, hogy az egyes országok költségvetését a nemzeti érdekek mentén, az emberek által megválasztott kormányok határozzák meg, ne pedig az uniós bizottság, illetve egyéni alkuk vagy más preferenciák, A megemelkedett költségvetési hiányokat és adósságszinteket csökkenteni hivatott új rendszer ürügy lenne az Európai Bizottságnak, hogy még erőteljesebben szóljon bele a tagállamok költségvetési politikájába, emellett – mint kiemelte – sérülhet az egyenlő bánásmód elve is – mondta.

“Az ilyen módosításokra vonatkozó tervek az európai egység köntösébe vannak bújtatva, de valójában az a céljuk, hogy elvegyék a nemzetállamoktól szuverenitásuk fontos elemeit” – fogalmazott. Magyarország elkötelezett az európai együttműködés mellett, de a nemzeti szuverenitást, gazdasági önrendelkezésünket nem kívánja feladni – jelentette ki.

A reform elfogadásának sürgetése nem mehet a szabályok kidolgozottságának és ezáltal a tagállamok érdekeinek rovására – hívta fel a figyelmet. A tárcavezető elmondta: ebben a kérdésben északi-déli megosztottság is van: az északiak több szigort, a déliek több rugalmasságot akarnak. Magyarország egy átgondolt, mindenki számára elfogadható rendszer kidolgozásában érdekelt – fejtette ki.

Fontos, hogy a tagországok érdekei érvényesülhessenek, és a gazdasági kormányzásban minél inkább a gazdasági növekedési pályák kialakítása, a célszerű és arányos adósságkezelés érvényesüljön. Közölte: ha valóban egy adósságközpontú reformcsomag kerül az asztalra, az Magyarországnak jó hír. Ha ugyanis ebben az évben is sikerül kezelnie a korábbi időszakról áthúzódó magas energiának okozta magasabb inflációt, akkor jó esély van arra, hogy a jövő évi hiányszintet a magyar kormány tartani tudja, ami a GDP 2,9 százalékát tenné ki.

Varga Mihály kijelentette továbbá: lehetővé kell tenni, különösen az Ukrajna szomszédságában fekvő országok számára, hogy a megnövekedett kiadásokat valamilyen formában le tudják vonni, el tudják számolni a hiányukból, beleértve a határvédelmi költségek elszámolhatóságát is. A kerítés megépítése óta Magyarország ez idáig 650 milliárd forintot költött a határvédelemre, és ehhez “nagyon szerény” hozzájárulást kapott csak az Európai Bizottságtól – emlékeztetett.

A helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) értékelésével kapcsolatban a pénzügyminiszter azt mondta, folynak azok az egyeztetések, amelyek alapján Magyarország közelebb tud kerülni ahhoz, hogy a neki jogosan járó támogatásokat megkapja. (MTI)

 

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Azerbajdzsánból: szárnyal a „kék arany”

Az Oroszországgal és Iránnal szemben bevezetett nyugati gazdasági szankciók...

Felfoghatatlanul nagy bércsomaggal gazdagodott a Tesla vezér

Miután egy amerikai bíróság, a részvényesek elfogultságára hivatkozva, korábban...

200 milliárddal robbanthatnak a Zöld Alapok

Folytatódik a Nemzeti Tőkeholding (NTH) összesen 200 milliárd forint...

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.