Kezdőlap Világgazdaság Megfogta a jüan esését a kínai jegybank
No menu items!

Megfogta a jüan esését a kínai jegybank

Stabilizálódott a jüan dollárhoz viszonyított árfolyama, miután a kínai jegybank lépéseket tett a gyengülés kordában tartására. Ennek ellenére a részvénypiacok lejtmenetben maradtak.

A kínai nemzeti fizetőeszköz dollárhoz viszonyított árfolyama több mint 2,7 százalékkal gyengült az utóbbi három kereskedési nap alatt. Hétfőn több mint 11 éve először a kínai belső és külső devizapiacon is áttörte a jegyzés a lélektani küszöböt, a 7 jüan/dolláros szintet, amelyet pedig korábban foggal-körömmel védett a kínai központi bank. Ennek nyomán meredeken csökkentek az irányadó tőzsdék indexei, az államkötvények pedig drágultak, mert a befektetőket megijesztette az az eshetőség, hogy egy devizaháború kirobbanásával új front nyílik meg a gyorsan és drasztikusan elmélyülő amerikai-kínai kereskedelmi viszályban.

Újra közelít a hetes szinthez a jüan árfolyama

A Kínán belüli (onshore) és a Kínán kívüli (offshore) devizapiacon is újabb történelmi mélypontra gyengült a jüan árfolyama kedden, pár órával az amerikai pénzügyminisztérium bejelentése után. A helyzetet súlyosbította, hogy a kínai kereskedelmi minisztérium megerősítette azt a hírt, miszerint leállították az amerikai agrártermékek importját, megtorlásul azért, mert a múlt héten újabb 300 milliárd dollár értékű kínai termékre rendelte el 10 százalékos pótvám kivetését az amerikai elnök.

A kínai központi bank azonban lépéseket tett a jüan árfolyamának stabilizálására: egyrészt a vártnál kicsit erősebb szinten, 6,9683 jüan/dollárban – a hetes küszöb alatt – határozta meg a középárfolyamot, másrészt bejelentette, hogy jüanban denominált kincstárjegyeket bocsát ki a jövő héten szerdán. A jegybank 20 milliárd jüan (2,84 milliárd dollár) értékben három hónapos, tízmilliárd jüan (1,42 milliárd dollár) értékben pedig egyéves kincstárjegyet dob piacra Hongkongban, amivel a múlt tapasztalatai szerint növeli a likviditást és támogatja a jüan offshore piaci árfolyamát.

A Kínán belüli (onshore) devizapiacon az azonnali jegyzésben nyitáskor egy dollárért 7,0699 jüant kértek, záráskor pedig 7,0321 jüant, 0,2 százalékkal erősödött a kínai fizetőeszköz.

A Kínán kívüli (offshore) piacon 7,0987 jüanon indult a kereskedés, eddigi napi csúcsán 7,1397 jüanon, a mélypontján pedig 7,0596 jüanon jegyezték a dollárt. A kínai központi bank bejelentése után erősödni kezdett a jüan, és közép-európai idő szerint dél körül 7,0703 jüanon, 0,40 százalékos mínuszban forgott a dollár.

Elemzők szerint a jegybanki lépések arra utalnak, hogy a kínai hatóságok talán mégsem engedik tovább gyengülni a jüant.

Stephen Gallo, a BMO Capital Markets kanadai pénzügyi szolgáltató devizapiaci elemzője úgy vélte, hogy ha a kínai jegybank a hetes szinten vagy afölött húzza meg napi középárfolyamot, az valószínűleg annak jelzése lesz, hogy kész engedni a jüan további gyengülését.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.