Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Mégis épülhet BMW-gyár Debrecenben
No menu items!

Mégis épülhet BMW-gyár Debrecenben

A német Handelsblatt szerint veszélybe került a bajor autógyár magyarországi fejlesztése. A sajtóhírt a BMW Magyarország kommunikációs munkatársa nem kívánta kommentálni, ellenben magyarországi kapacitásbővülésről beszélt.

A Handelsblatt arról írt, hogy veszélybe kerülhet a BMW debreceni beruházása, amelyben a bajor vállalat egymilliárd euróból építené fel üzemét és gyártana le évente 150 ezer járművet. Ennek oka a beszámolók szerint a BMW és az autógyártás gyengülő teljesítménye.

Közben a BMW Magyarország kommunikációs munkatársa – reagálva a megjelentekre – az InfóRádiónak elmondta: további kapacitásbővülést hoz majd Magyarországon az új gyár.

"A BMW Group alapelveit követve nem kommentál médiaspekulációt, így ezt ezúttal sem teszi" - mondta az Infostart beszámolója szerint Salgó András, majd hozzátette: az új gyár további kapacitásbővülést hoz majd a cég globális gyártóhálózatában. Kínai, mexikói és az USA-ban történt beruházásaik után tovább erősítik európai aktivitásaikat.

Hogy sor kerül-e az új debreceni gyár alapkőletételére még az idei évben, amint erről korábban bejelentés is volt, a kommunikációs munkatárs nem kívánta kommentálni.

A Handelsblatt cikkében emlékeztet arra, hogy a német prémium autógyártók nagy terveket szövögettek, főleg Magyarországon, így az Audi Győrben, a Mercedes Kecskeméten, tavaly óta pedig a BMW Debrecenben. A Mercedes szintén tavaly nyáron jelentette be, hogy egy második üzem felépítését tervezi, ám a társaság legutóbbi üzleti jelentéséből kiderült, hogy a személygépkocsik esetében a profitmarzs 9 százalékról 6 százalékra eset.

A lap mindezek alapján arról írt, hogy a BMW értékeli a helyzetet, a Mercedes azonban már döntött: a Handelsblatt információi szerint a Daimler vezetői megállították a kecskeméti gyár bővítését, a második üzem üzembe helyezését legalább egy évvel elhalasztották.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...