Kezdőlap Cégvilág Megtagadott számhordozás. Bírság a Telekomnak
No menu items!

Megtagadott számhordozás. Bírság a Telekomnak

Többszörösen is megalapozatlanul utasította el előfizetője számhordozási kérelmét a Telekom, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatót tízmillió forintra, vezető tisztségviselőjét pedig egymillió forintra bírságolta.

A Telekom fellebbez a döntés ellen. Illusztráció: MTI/Mohai Balázs

A Telekom előfizetője szeptemberben fordult a hírközlési hatósághoz, mert mobiltelefonszámát többszöri igénybejelentése ellenére sem sikerült áthordozni a Telekomtól a Vodafone-hoz. Az előfizető ezen kívül azt is kifogásolta, hogy a szolgáltató nem fizetett kötbért az elmaradt számhordozás miatt, és panaszait a szolgáltatók elutasították.

Az általános felügyeleti eljárásban az NMHH megállapította, hogy a Telekom a hordozási igényeket két esetben is azért tagadta meg, mert az igénylő előfizető lakcímében a közterület neve a nyilvántartásában nem egyezett meg azzal, amit a Vodafone mint átvevő szolgáltató küldött: az hol Krúdy utca, hol Krúdy Gyula utca néven szerepelt.

A Telekom annak ellenére utasította el az előfizetőt, hogy az utcanévtől eltekintve a Vodafone által megküldött összes többi adat – név, telefonszám, irányítószám, település, közterület típusa, házszám – megegyezett a nyilvántartásában szereplőkkel, azaz az előfizetőt egyértelműen be lehetett azonosítani.

Ezen kívül a Telekom a kérelmezőt bizonytalanságban hagyta azzal, hogy a panaszaira nem adott megfelelő és megalapozott választ, valamint az előírások ellenére kötbért sem fizetett neki.

Az elkövetett jogsértések miatt az NMHH a szolgáltatóval szemben tízmillió forint, a jogsértés ismételtsége miatt pedig a cég vezető tisztségviselőjével szemben egymillió forint bírságot szabott ki, és a Telekomot jogkövető magatartásra kötelezte.

A döntés nem végleges, ellene a Telekom fellebbezést nyújtott be.

Az NMHH közölte: a Telekomnak minden egyes, jogsértésből adódó sikertelen számhordozási kísérlet után kötbért kellett volna fizetnie az előfizetőnek. Ilyenkor az a megfelelő eljárás, hogy a szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt arról, hogy miért jogosult a kötbérre, és az összeg feltüntetése mellett úgy kell részleteznie annak kiszámítását is, hogy az előfizető is ellenőrizni tudja, helyes-e az összeg.

Mivel a Telekom tagadta, hogy jogtalanul járt el az előfizetővel szemben, így kötbért sem fizetett. A szolgáltató ehelyett “a kellemetlenségek miatt” jóváírást ajánlott fel az előfizetőnek, ami egyrészt azért szabálytalan, mert a kötbért automatikusan, az előfizető kérése nélkül kellett volna kifizetnie, másrészt a jóváírással nem ismerte el a jogtalan eljárást – közölte az NMHH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Hirdetés

Hírek

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.