Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Pénteken a BUX 1305,75 pontos, 1,51 százalékos csökkenéssel, 84 947,50 ponton zárt.
A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 23,7 milliárd forint volt, éves bázison 101,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben, konszolidált árbevétele 14,0 százalékkal 208,1...
Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a 4 napos munkarend megvalósíthatósága kapcsán. A vállalat emellett reprezentatív országos kutatásba is kezd annak érdekében, hogy felmérjék a hazai munkavállalók és munkaadók véleményét az innovatív megoldásról, társadalmi párbeszédet kezdeményezve a témában.
A Deutsche Telekom csoporthoz tartozó görög OTE megerősítette, hogy megtartja Romániában mobilszolgáltatásokkal foglalkozó vállalatát, a Telekom Romania Mobile Communicationst.
Nemcsak a román versenytanács, de az Európai Bizottság is fenntartásokkal kezeli a Telekom esetleges kilépését a román piacról - közölte Bogdan Chiritoiu, a román versenytanács elnöke.
A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek.
A Magyar Telekom jövőre legfeljebb 450 munkavállalót épít le, és 5 százalékkal emeli a béreket a társaságnál az érdekképviseletekkel kötött megállapodása alapján - közölte a cég.
Többszörösen is megalapozatlanul utasította el előfizetője számhordozási kérelmét a Telekom, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatót tízmillió forintra, vezető tisztségviselőjét pedig egymillió forintra bírságolta.
Az 5G frekvenciák értékesítési tenderén három jelentkezőt, a Telekomot, a Telenort és a Vodafone-t vette árverési nyilvántartásba a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A négy frekvenciasávot 15 évre értékesítik.
Nő a topmenedzser hölgyek száma a legnagyobb német tőzsdei cégek élén, de alig vannak többen a jogszabályban megköveteltnél. Magyarországon a 250 főnél többet foglalkoztató cégeknél 0,9% a női vezetők aránya.
Hétszáz állást szüntet meg, digitalizációval és robotok alkalmazásával csökkenti a munkaerőigényt a Telekom romániai leányvállalata. Sajtóhírek szerint a német cég még az idén elhagyhatja a román piacot.
A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága a 2018-as üzleti év után részvényenként 25 forint osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek - közölte a cég a Budapesti...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 923,31 pontos, 2,27 százalékos csökkenéssel, 39 747,13 ponton zárt csütörtökön, világszerte rossz hangulat uralkodott a piacokon.
A Magyar Telekoma késedelmesen fizető ügyfelek mintegy hetedét jelenleg sem jogszerűen értesíti a fizetési hátralékokról. A bírság kiszabása során a hatóság figyelembe vette azt is, hogy az előfizetőknek a tartozás rendezése után külön utánajárást igényel a visszakapcsolási díj töröltetése.
A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,
Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.
A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,
A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.
Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek