Kezdőlap Menedzser-Kihívások Távirati Stílusban - Zsebők Tamás irodavezető a pandémiáról
No menu items!

Távirati Stílusban – Zsebők Tamás irodavezető a pandémiáról

Rovatunkban – akár a  mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezzük a vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a  megoldásaikról és annak indíttatásairól.

Ezúttal Zsebők Tamás utazási iroda vezető válaszol.

Miként reagáltak, milyen változásokat hajtottak végre a tavaszi COVID válság és a karantén idején?

o            A jelen pandémiás helyzet a turisztikai ágazatot érintette leginkább. Az ágazatokon belül a kiutaztatásban tevékenyen részt vállaló szervezetek azok, amelyek a legnagyobb áldozatai a jelen helyzetnek. Európai és Európán túli körutazásokat és városlátogatásokat 2020 márciusa óta csak júliusban és augusztusban tudtunk indítani külföldre, így azt kell mondjam, hogy sodródva a folyamatos intézkedésekkel tartjuk magunkat, és a több mint negyed évszázados cégünkbe vetett hitet a több tízezer törzsutasunkban. 2020. március óta azonnal racionalizálásokat hajtottunk végre a költségeinkben, minimálisra csökkentettünk minden – a jelen helyzetben – feleslegesnek mondható kiadást. Egy időben alkalmaztuk a “hómofisz” intézményét, azonban ennek el kellett vetnünk ezt a módszert. A csökkentett munkaidő, kiadások racionalizálása és egyéb apró módosításaink mellett vártuk a csodát. Erőnk és kitartásunk határtalan, így az alagút végéhez közeledve bízunk a mielőbbi újraindulásban!

– Mit tart a legnagyobb kihívásnak a karantén második hulláma kapcsán?

o            Az utazóközönség mint vevőkör bizalmának és utazási vágyának fenntartását, megtartását! Ez a legfőbb célunk!

– Mennyire alkalmazzák és mennyire tartják hosszútávon is fenntarthatónak a Home Office és a távmunka megoldást.

o            Egy olyan szektorban, mint az utazásszervezés, ahol egy-egy munkafeladatot, munkafolyamatot nem egy ember végez az elejétől a végéig, hanem csapatban, hálóban dolgozva van szüksége minden kollégára, ott nem működik az, hogy helyileg nem egy helyen, nem egy szellemben dolgozzunk együtt, hanem térben elszakítva biztosítsuk ugyanazt a munkatempót, munkafolyamatokat mint azt az eddigiekben biztosítottuk a tőlünk elvárható módon. Én magam több alkalommal egyeztettem cégeknél Home Office-ban dolgozó kollégákkal, ahol a kutya/macska háttér hozzászólásai, a gyereksírás, a kávéfőző kotyogása és sorolhatnám a nem irodai, háttér zajokat, stb.  nem biztosították, sőt ellehetetlenítették azt az üzleti modelli, komolyságot, amit az előzőekben évek alatt felépített a két cég egymás között. A Home Office egyeztetések komolytalansága, a számtalan esetben adott semleges, “lebénult” válaszok egyszerűen ellehetetlenítették a megszokott üzleti stratégia követését, cselekvésképtelenné téve a gyorsaságot, az egyeztetéseket követő tetteket. Várni kellett arra, hogy az adott személy az előre kijelölt napon bent legyen a munkahelyén, és valóságos válaszokat tudjon adni. Számunkra, az utazásszervezés szektorban a Home Offce intézménye alkalmazhatatlan konstrukció.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg