Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Mérséklődött az infláció Csehországban
No menu items!

Mérséklődött az infláció Csehországban

Decemberben 15,8 százalékra mérséklődött éves összehasonlításban az infláció Csehországban a novemberi 16,2 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. Havi összehasonlításban decemberben stagnált az infláció.

Az átlagos infláció 2022-ben 15,1 százalékos volt. Az önálló Csehország létezése óta ez a második legmagasabb éves átlagos infláció. A legmagasabbat az ország megszületésének évében, 1993-ban mutatták ki, amikor 20,8 százalékos volt a drágulás.

Az infláció decemberi mérséklődését leginkább a közlekedést érintő árak befolyásolták. A személygépkocsik árának növekedési üteme decemberben 9,2 százalékra lassult a novemberi 12,7 százalékról. Az üzemanyagok decemberben 4,4 százalékkal drágultak, míg novemberben 14,5 százalékkal.

Az év utolsó hónapjában leginkább az élelmiszerek árai és a lakhatási költségek emelkedtek.

A liszt például 42 százalékkal, a kenyér 37,5 százalékkal, a tojás 92,4 százalékkal, a cukor pedig 98,9 százalékkal került többe decemberben, mint egy éve.

A lakhatási költségeknél a földgáz 140,2 százalékkal, a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás 28,8 százalékkal drágult.

Az áram ára viszont decemberben éves szinten 21,2 százalékkal csökkent.

Elemzői várakozások szerint a csehországi infláció a következő hónapokban tovább fog csökkenni és az év közepére újra egyszámjegyűvé válhat – jegyezte meg a CTK hírügynökség.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az MNB 50 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot

A nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság ugyanakkor romlott a márciusi kamatdöntés óta, a rövid távú európai kilátásokat főként lefelé mutató kockázatok határozzák meg.

Markovich Béla, a díjnyertes menedzser az oktatásban és a partnerségben hisz 

Ezt szolgálja a Mapei tudásmegosztási programja is, amely évente több ezer részvevő - diákok, szakemberek, építőanyag kereskedők, tervezők - számára biztosít szakmai képzéseket.

Gyorstöltő tanácsok a szakértőtől

Egyre több mobilgyártó úgy árulja készülékét, hogy annak dobozában a töltőkábel mellet nem lapul már töltő.

Turisztikai támogatással erősít a kormány

Tavaly a járvány után teljes helyreállást ért el az ágazat, idén pedig a vendégéjszakák tartós növekedése várható,
Hirdetés

Hírek

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Hirdetés

Gazdaság

A Gránit Bank, az MBH és az OTP konzorciuma működtetheti az MFB Pont Plusz lakossági hálózatot

A közvetítői hálózatról szóló közbeszerzési eljárást a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) jelentette meg, a szerződést még ebben a hónapban megköthetik.

Felmérik a magyarországi kriptopiaci szereplőket

A MiCA és az FTR révén Európa-szerte felügyelt, szabályozott keretek között működő nemzeti kriptopiacok alakulhatnak ki.

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.