Kezdőlap Tudomány Mesterséges Intelligencia Koalíció. Irány az élvonalba
No menu items!

Mesterséges Intelligencia Koalíció. Irány az élvonalba

Megduplázta, 124 tagra bővítette taglétszámát az egy hónappal ezelőtti alakulása óta az innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció).

A koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon – mondta el megnyitó beszédében Palkovics László miniszter. Az MI Koalíció első plenáris ülésén megválasztotta a nyolcfős elnökséget, és döntött a szakmai munkacsoportok létrehozásáról.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megnyitó beszédében hangsúlyozta: a Digitális jólét program keretében létrejött MI Koalíció célja, hogy Magyarország a mesterségesintelligencia-fejlesztések és -alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon.

A Mesterséges Intelligencia nem maga a cél, hanem egy stratégia, egy eszköz a társadalmi-gazdasági célok megvalósításához. Az MI koalíció feladata nemcsak az európai szintű előrelépéshez szükséges versenyképes területek beazonosítása, hanem az is, hogy mindenkit felkészítsen Magyarországon a mesterségesintelligencia-alapú megoldások elfogadására – mondta Palkovics László a közlemény szerint a plenáris ülésen.

Hozzátette: az MI koalíció különböző problémakörök megvitatásához és a széles körű együttműködési lehetőségek megteremtéséhez biztosít fórumot, amiben a kormány a jogalkotási folyamatok felgyorsításában nyújt segítséget.

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke hangsúlyozta: Magyarország a technológiai újítások terén már eddig is sokat adott, és a jövőben is sokat tud adni a világnak. Ha egy vállalkozás, egy kormányzat vagy akár egy nemzetgazdaság jó ütemben és jó logikában kezd el foglalkozni egy olyan horderejű technológiai és üzleti innovációval, mint a mesterséges intelligencia, akkor esélyt teremt magának arra, hogy évtizedes hátrányt dolgozzon le, vagy évtizedes előnyt szerezzen versenytársaival szemben.

Az MI Koalíció nyolcfős elnökségének tagjává választotta Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara (MKIK) elnökét, Hetényi Márkot, az MKB digitális stratégiai vezérigazgató-helyettesét, Szigeti Ádámot, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkárát, Kishonti Lászlót, az AImotive Zrt. vezérigazgatóját, Böszörményi-Nagy Gergelyt, a Design Terminál ügyvezetőjét, Laufer Tamást, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSz) elnökét és Charaf Hassant, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének vezetőjét.

A plenáris ülésen hat szakmai munkacsoport létrehozásáról döntöttek a tagok: az MI stratégia kidolgozására, a technológia és biztonsági témakörben, az adatipar és adatvagyon, a szabályozási és etikai keretek, az alkalmazások és piacfejlesztés, a nemzetközi kapcsolatok, valamint az oktatás és tudatosítás témakörében.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyben a kínai villanyautók? Vizsgálódik az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság ma hivatalos szubvencióellenes vizsgálatot indított az akkumulátoros elektromos járművek Kínából történő behozatala kapcsán.

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

Világújdonság: már a poggyászkocsi is intelligens a müncheni reptéren

Digitális vásárlási élménnyel gazdagodnak a müncheni reptér utasai azzal, hogy a légikikötőben megjelentek az első intelligens poggyászkocsik.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Hírek

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.