Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Minimálbér. A kormány 500 milliárdos adócsökkentéssel támogatná az emelést
No menu items!

Minimálbér. A kormány 500 milliárdos adócsökkentéssel támogatná az emelést

Bodó Sándor. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A minimálbér emelése érdekében a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót – jelentette ki az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor elmondta: az egyszerűsített formában megvalósuló, összesen 4 százalékpontos adócsökkentés önmagában mintegy 500 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál, amelyet a cégek a béremelések finanszírozására fordíthatnának.

A szakirányú oktatást vagy duális képzést végző gazdálkodók a már elfogadott szabályok szerint 2022. január 1-jétől a korábbiakkal lényegében azonos kedvezményt érvényesíthetnek a szociális hozzájárulási adóból. Így a szakképzéssel foglalkozó vállalkozások a többiekével megegyező mértékű adócsökkentésben részesülhetnek.

A kormány az önkormányzatok költségvetési stabilitását is figyelembe véve megfontolja a korábbi kamarai javaslatot, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re.

Az intézkedéssel a magyar munkavállalók kétharmadának kenyérkeresetet biztosító kkv-szektor cégei további 150 milliárd forintot takaríthatnának meg.

Bodó Sándor megerősítette: “A kormány a dolgozók megbecsültségének adja újabb jelét azzal, hogy a minimálbér 200 ezer forintra emelésével arányos növekedést javasol a garantált bérminimum esetében is. 2022 január elsejétől így egy lépésben 260 ezer forintra, a 2010-es érték közel háromszorosára emelkedhetne a szakmunkás bérminimum összege. A minimálbér-tárgyalások a mielőbbi, akár már novemberi megegyezés érdekében a jövő héten folytatódnak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.