minimálbér-emelés
Megvan a minimálbér: óránként 4575 forint – Németországban
A minimálbér-bizottság döntése értelmében a törvényes minimál órabér 12,41 euróra, vagyis mintegy 4575 forintra emelkedik Németországban.
Sok más jövedelmet is magával húz a megemelt minimálbér
A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekedni fog többek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek pedig nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre.
Minimálbér: kevesebb a trükközés
A munkáltatók túlnyomó többsége a szabályoknak megfelelően fizette ki a januártól mintegy ötödével megemelt minimálbért és garantált bérminimumot. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a kötelező legkisebb béreknél is fokozottan ellenőrzi az előírások betartását - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
MKIK: tízből nyolc cég tervez béremelést az idén
Az idén a cégek 81 százaléka tervez béremelést, 18 százaléka jelezte, hogy nem változtat a béreken, míg 1 százaléka csökkenésre számít - derült ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből.
Küszöbön a kötelező uniós minimálbér bevezetése
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a kötelező minimálbér bevezetéséről szóló tárgyalások megkezdését azzal a céllal, hogy a minimumkövetelmények megállapításával az Európai Unió tisztességes megélhetést biztosító bérszintet állapítson meg a munkavállalóknak - közölte az uniós parlament.
Megállapodtak: jön a 200 ezres minimálbér és a 260 ezres bérminimum
A jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól.
Minimálbér – emelés. Újabb kedvezményt adna a kormány
A minimálbér 200 ezer forintra és a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelése érdekében a kormány fenntartja eddigi vállalásait a munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentésére, továbbá a szociális partnerek egyetértése esetén kész a kisvállalati adó kulcsát 10 százalékra mérsékelni - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.
Minimálbér. A kormány 500 milliárdos adócsökkentéssel támogatná az emelést
A minimálbér emelése érdekében a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót - jelentette ki az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Minimálbér. Távol az álláspontok – a kormány szochó-csökkentést javasol
A 200 ezer forintos minimálbér elérése érdekében a kormány azt javasolja, hogy január 1-től a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 4 százalékponttal csökkenjen. Erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszélt a bértárgyalások szerdai fordulója után.
Elemzők: a magas infláció miatt lassult a reálbérek emelkedése
A béremelkedés mértékét a költségvetési szférában folytatódó kiigazítások és a munkaerőkereslet mellett technikai elemek is befolyásolják. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a felgyorsult infláció miatt a fizetések valós emelkedését tükröző reálbéremelkedés lelassult - hívták fel a figyelmet elemzők.
Novák: ha nő a minimálbér, emelkedik a gyed és a gyod is
A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.
Jövőre jön a 200 ezres minimálbér?
Már zajlanak az egyeztetések a kormány és a munkaadók között a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről - erről beszélt a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
Személyi adókedvezmény: már jár az emelt összeg
Annak ellenére, hogy a minimálbér összege február 1-től emelkedett négy százalékkal, a minimálbér összegéhez igazodó adókedvezmények már januártól a megemelt minimálbér alapján számítandók - közölte a Pénzügyminisztérium.
Bérkilátások – Elemzők: idén gyengülhet a dinamika
A keresetek előző évi növekedésében meghatározó volt a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése. Az idén mindkettő a tavalyinál kisebb mértékben, 4 százalékkal emelkedik, de egyéb tényezők is a bérdinamika gyengülését vetítik előre - kommentálták elemzők a legfrisseb statisztikai adatokat.
ITM: nyáron tovább emelkedhet a minimálbér
Az idei évre elfogadott, februártól érvényes 4 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedését követően, félévkor további 1 százalékkal emelkedhet mindkét bérelem - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Közel az egyezség: a minimálbér bruttó 167 400 forintra nőhet
A bérmegállapodás tervezetének értelmében február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet. Erről a felek hétfőn döntenek - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője.
Minimálbér. A munkavállalók nyitottak a 4 százalékos emelésre
A Munkástanácsok Országos Szövetsége nyitott arra, hogy megállapodás szülessen a munkáltatókkal a minimálbérek 4 százalékos emeléséről - nyilatkozta a szervezet elnöke.
Minimálbér. Megmerevedtek az álláspontok – a kormány segítségét kérik
Továbbra sem tudtak megegyezni minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről a felek, ezért a tárgyalások a jövő héten folytatódnak - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője.
Minimálbér. Kétlépcsős lesz az emelés?
A munkavállalói oldal két lépcsőben 6,5 százalékkal emelné a minimálbért és a garantált bérminimumot, a munkaadói oldal viszont csak feltétellel menne bele egy 3 százalékosnál nagyobb emelésbe - hangzott el a bértárgyalások keddi fordulóján. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak.
Minimálbér. Közeledtek az álláspontok – a kormánytól járulékcsökkentést várnak
Közeledett a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontja a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyaláson. A megegyezés érdekében mindkét oldal számít járulékcsökkentés formájában a kormány segítségére - mondták el az egyes oldalak képviselői.
Friss
Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása
Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.
BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en
Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.
Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama
Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Hírek
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok
A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.
Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden
Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak
Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap
Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.
Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig
Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.
Gazdaság
Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása
Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.
Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.
Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint
Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.